Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megtiltotta a bíróság az apának, hogy beszéljen kisfia kasztrálásáról

Ányos Miklós

2019.10.29. 21:08

Alkotmányellenes határozatban tiltották meg a texasi apának, hogy beszéljen a sajtónak 7 éves kisfia kasztrálásának ügyéről.

Korábbi cikksorozatunkban írtunk az apáról, aki a kémiai kasztrálástól és a nővé alakítástól akarja megmenteni a 7 éves kisfiát, Jamest. A bíró, aki úgy döntött, hogy a szülők 50-50 százalékos felügyeletet gyakorolhatnak fiaik felett, hozott egy határozatot is. A szülőknek mostantól tilos a médiával beszélniük az ügyről, ami botrányt kavart a nemzeti sajtóban, a fősodratú média viszont nem foglalkozott az üggyel.

„Ez a Mr. Younger elleni végzés egyértelműen alkotmányellenes” – mondta Mat Staver, a Szabadságjogi Tanács alapítója és elnöke a LifeSiteNewsnak. „Felháborító döntés, amely az amerikai Alkotmány első módosítása alapján nyilvánvalóan alkotmányellenes” – mondta Staver. „A végzéssel nyilvánvalóvá vált, hogy a bíró súlyos hibákat követett el, egyértelmű, hogy nem tilthatják meg az apának, hogy fiairól beszéljen a médiának.”

Jonathan Saenz, a Texas Értékei közösség ​​elnöke is túlzásnak nevezte a határozatot: „A végzés meghozatala ebben az esetben egyértelműen túlzó, főként, hogy azt a bíró, nem pedig az esküdtszék hozta”.

Megszólalt az ügyben Athanasius Schneider, a kazahsztáni Asztana segédpüspöke is, aki a gyermek szörnyű bántalmazásának nevezte az esetet. „A barbárság és az őrület újabb szintje érte el a nyugati, hitetlen társadalmunkat”. Schneider püspök, aki a katolikus egyház ortodox képviselője, a LifeSiteNewszal számos témáról beszélt az Egyesült Államok keleti részén tartott utazása során. James Younger esetéről azt mondta, hogy a kisfiút a genderideológia diktatúrájának eszközeként használják fel. „Csak remélhetjük, hogy az apa megnyeri ezt a küzdelmet. De minden esetben imádkoznunk kell Jamesért, hogy sértetlenül érje meg felnőttkorát. Olyan gyermeket bántalmaznak, aki nem képes saját maga dönteni” – mondta Schneider püspök.

Ez az eset a nyugati társadalom valódi barbárságának és őrületének példája, és ez a demokrácia és a szabad társadalom ürügyén folyik. Össze kell szednünk minden olyan embert, akiknek még van józan esze, hogy szövetséget alakítsunk ki, védjük a józan észt, védjük meg a természeti törvényeket, védjük a gyerekeket, valamint a házasságot és a családot

A kisfiú megmentése ügyében két petíció is indult, az egyik már majdnem 240 ezer aláírónál tart, a másik meghaladta a 86 ezret.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére