Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Pedro Sánchez a spanyol választás nagy vesztese”

Bokor Gábor

2019.11.11. 08:50

A spanyolok úgy döntöttek, hogy az új kormány ne csak a Spanyol Szocialista Munkáspárttól (PSOE), hanem különböző politikai erőktől függjön – mondta Pedro Sánchez ügyvezető szocialista kormányfő a választási eredmények közzététele után, hétfő hajnalban Madridban, a párt székháza előtt ünneplő szavazóknak.

Hangsúlyozta: az európai parlamenti és a helyhatósági választásokat is beleértve idén már a harmadik alkalommal nyertek a szocialisták. Szavait üdvrivalgással fogadták az utcán ünneplő pártszimpatizánsok. Mint mondta, arra törekszik, hogy haladó kormányt alakítson, amelynek érdekében együttműködési felhívást intéz minden politikai párthoz, kivéve azokhoz, „amelyek kizárják magukat az együttélésből, és gyűlöletbeszédet, antidemokratikus diskurzust folytatnak”.

Az ügyvezető miniszterelnök szerint minden pártnak nagylelkűen és felelősséggel kell cselekednie, hogy feloldják a belpolitikai patthelyzetet, amely a kormányalakítást akadályozza.

Spanyolország nem maradhat tovább patthelyzetben

– jelentette ki Pablo Casado, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke, miután megköszönte a választóknak a tavaszinál nagyobb arányú támogatást, amellyel az egykori kormánypárt most 21-gyel növelte parlamenti mandátumait.

Szavai szerint a választás eredménye a Néppártnak jó, az országnak viszont rossz, mert még nehezebb lesz kormányt alakítani, ezért Sánchez a mai nap nagy vesztese.

Örömünnep zajlott vasárnap este a spanyol választásokon legtöbbet erősödött, bevándorlásellenes, jobboldali VOX párt madridi székházánál.

Tizenegy hónappal ezelőtt még nem volt képviseletünk egy intézményben sem. Most Spanyolország harmadik politikai ereje vagyunk. Ez valami nagyon fontosat jelent: a spanyol demokrácia legnagyobb politikai hőstettének vagytok a főszereplői

– mondta Santiago Abascal, a VOX elnöke spanyol zászlókat lengető, éljenző támogatóinak, majd úgy folytatta, hogy vasárnap megszilárdult Spanyolországban egy hazafias alternatíva, egy társadalmi alternatíva, amely a nemzeti egységet követeli.

Kifejtette, hogy az őket bíráló baloldalnak nincs morális előnye, és nekik is joguk van megvédeni eszméiket inzultálás, megbélyegzés nélkül. A város másik részén, a választás nagy vesztesének számító Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt fővárosi központjában csalódottan vették tudomásul az eredményt a támogatók. Albert Rivera pártelnök elmondta: a választók úgy döntöttek, hogy több VOX-ot és kevesebb középutas politikát akarnak. Elismerte, hogy pártja rosszul szerepelt a választáson. Mint mondta, ezért személyesen is vállalja a felelősséget, összehívja a párt országos vezetését, és javasolja rendkívüli pártkongresszus összehívását, hogy a tagság döntsön a jövőről.

Pablo Iglesias, az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés vezetője az eredményeket értékelve rossz hírnek nevezte a VOX erősödését, amellyel szemben szerinte „történelmi szükséglet” egy progresszív kormány megalakítása a szocialista párttal közösen, majd úgy folytatta, hogy ennek érdekében akár már hétfőn készek tárgyalásokat kezdeni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére