Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Járványhatás: Sarapova úgy véli, a legjobbkor hagyta abba a teniszt

888.hu

2020.05.16. 08:43

Marija Sarapova, a korábbi világelső játékos azt mondta, hogy éppen a kellő időben hagyott fel a profi tenisszel.

A 33 éves orosz klasszis február végén jelentette be visszavonulását.

„A legjobbkor fejeztem be, különben még most is azon járna az eszem, hogy mikor lesz a következő edzés, meg hogy mi szükségem nekem erre” – idézte nyilatkozatát a profi női teniszezőket összefogó WTA sajtószolgálata. Sarapova szerint a koronavírus-járvány a sportot illetően is számos kérdést vetett fel, és az ő döntését is befolyásolta.

A WTA március elején határozott úgy, hogy a pandémia miatt leállítja a tornákat, jelenlegi állás szerint július vége előtt nem lesz lehetséges az újrakezdés.

Sarapova 2005 augusztusában került először a világranglista élére, amelyet 2012-ig öt alkalommal, összesen huszonegy héten át vezetett. Ötszörös Grand Slam-tornagyőztes: kétszer diadalmaskodott a Roland Garroson, valamint egyszer-egyszer az Australian Openen, Wimbledonban és a US Openen. Összesen 36 WTA-tornát nyert meg egyéniben, és van olimpiai érme is: 2012-ben, Londonban szerzett ezüstöt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére