Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kézfogással zárult az Országgyűlés Trianon-emlékülése

MTI, 888.hu

2020.06.04. 15:43

A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is – szögezte le Áder János köztársasági elnök az Országgyűlés emlékülésén, amelyet a trianoni békediktátum aláírásának centenáriumának alkalmából tartottak. Az ülésen csak az államfő és a házelnök mondott beszédet, Orbán Viktor miniszterelnök azonban az ülés végén kezet rázva mondott köszönetet az ellenzéki pártok elnökeinek a részvételért. Kizárólag a Gyurcsány-párt, a DK képviselői maradtak távol.

Az emlékülés – amelyen a Demokratikus Koalíció nem vett részt – a történelmi zászlók bevonulásával és fanfárral vette kezdetét. Ezt követően megkezdődött a nemzeti önazonosság védelméről szóló, kormánypárti képviselők által benyújtott politikai nyilatkozat vitája.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitóbeszédében kiemelte:

a nemzeti önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részévé kell tenni, mert ez az ügy egyidejűleg szolgálja a magyar nemzet, a szomszédos nemzetek és Európa jövőjét.

A magyarság ezeréves Kárpát-medencei történelméből száz nehéz év van a hátunk mögött, és „a magunk által alakítható jövő áll előttünk” – hangoztatta a házelnök, aki szerint a szétszakítottságban is megmaradni tudás teljesítményéből erőt merítve,

az egymást követő nemzedékek erőfeszítéseit összeadva kell együtt sikeressé tenni a magyarok következő évszázadát.

Kifejtette: a trianoni diktátum által a magyarságnak okozott tragédia „nemcsak nemzetközi szerződésekkel többször megpecsételt és lezárt történelmi múlt, hanem velünk együtt élő folyamatos jelen, ami nem kívánt esetben megismétlődő jövővé is válhat”.

Úgy vélte, amíg a külhoni magyarságnak „keserves létküzdelmet” kell vívnia, hogy megőrizhesse anyanyelvét, kultúráját és szülőföldjének otthonosságát,

a trianoni döntés nem a történelemkönyvek lezárt fejezete, hanem a teljes magyar nemzetet érintő, nyitott, jelenbeli létkérdés.

A házelnök hangsúlyozta: a magyar jövő csak akkor lehet biztonságos, ha minden jelen- és jövőbeli magyar nemzedék szívébe és eszébe vési, hogy mindig csak az lehet az övé, amit meg tud védeni. Aki nem kész és nem képes megvédeni azt, ami a sajátja, az el fogja veszíteni.

Azt mondta,

a múltat megváltoztatni nem tudjuk, csak annak legfájóbb következményein kísérelhetünk meg változtatni, de erre akkor van esély, ha tanulunk a múltból.

Tanulságként említette, hogy a nemzetek önrendelkezésének eszméjét „közös sírba temették a magyarok ezeréves országával, és a síron kivirult a nemzettagadás mérgező virága”. „A nemzetünket fenyegető veszély nem múlt el, sőt erősödik, de fenyegeti már a bennünket száz éve legyőzőket is” – vélte. Közölte: a másik tanulság, hogy mindig súlyos ára lehet, ha nem figyelünk arra, mi zajlik körülöttünk a nagyvilágban. Trianon „nemcsak a múltban esett történelmi igazságtalanság okozta fájdalom szinonimája, nemcsak a jelenben bennük élő egyfajta kollektív lelkiismeret-furdalásé, hogy miként hagyhattuk, hogy ez megtörténjen velünk”, hanem a jövőre vonatkozó parancs is:

ez még egyszer nem történhet meg velünk

– jelentette ki.

Kövér László szerint a harmadik tanulság, hogy a nemzetközi porondon szövetségesek nélkül nem lehet sokra jutni.

A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is

– mondta Áder János államfő az emlékülésen. „Száz év elteltével, két világháború után, Trianontól és gazdasági válságoktól gyötörten, egy több mint négy évtizedes kommunista-szocialista vargabetű után, egy levert forradalmat követően, többször is az államcsőd szélére jutva itt vagyunk, élünk” – hangoztatta az államfő.

Kijelentette:

senki nem vitathatja el tőlünk a jogot, hogy azért dolgozzunk, hogy a nemzet lelki határai változatlanok maradjanak, ha már a nemzet földrajzi határai megváltoztak.
Magyarország a területének 67 százalékát és lakosságának 60 százalékát veszítette el, a szintén vesztes Németország csupán a területének 13 és a lakosságának 4 százalékát

– ismertette Áder János, ami azt mutatja, hogy a népek önrendelkezésére vonatkozó wilsoni elveket csak Magyarország kárára alkalmazták. Magyarország sorsáról nem 1920-ban döntöttek, hanem sokkal korábban, „sunyi háttértárgyalásokon”.

Felkészületlen politikusok, politikai kalandorok, önjelölt próféták, fizetett ügynökök, elfogult, részben korrumpált szakértők, magyargyűlölettel fertőzött újságírók közös munkája mindaz, amit ma trianoni diktátumnak hívunk

– fogalmazott.

Trianon pedig sem békét nem hozott, sem a térség fejlődését nem segítette, de az etnikai feszültségeket sem csökkentette

– vont mérleget az államfő. A döntés egy soknemzetiségű országból több soknemzetiségű országot kreált, ezzel pedig újabb viszálykodás magvait hintette el.

Súlyos felelőtlenségnek ítélte például a határok megvédésének, a diplomáciai háttérmunkának az elmaradását, vagy a titkosszolgálati jelentésekét a háttértárgyalásairól és háttér-megállapodásairól.

Áder János szólt arról is, hogy

Magyarországot a második világháború óta újra és újra megvádolják a határok megváltoztatásának szándékával, holott amikor erre a történelem lehetőséget kínált, Magyarország sosem élt területi követelésekkel:

sem a Ceauşescu-rezsim bukása, sem Jugoszlávia szétesése, sem a Szovjetunióból kiváló Ukrajna megszületése, sem Csehszlovákia kettéválása idején.

Mi tiszteletet adunk a szomszédainknak, de azt kérjük, ők is tiszteljenek minket és az országukban élő magyarokat

– mondta.

A parlamenti emlékülés végén, a magyar és a székely himnusz közös eléneklése után

Orbán Viktor miniszterelnök odament az MSZP, LMP és a Jobbik frakcióvezetőjéhez is, akiknek kézfogással köszönte meg a megemlékezésen való részvételt.

Az ülésről egyetlen parlamenti párt, a Gyurcsány Ferenc vezette DK képviselői maradtak távol.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére