Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Negyvenhat magyar kkv külpiacra jutását támogatja a kormány

Ányos Miklós

2020.10.05. 17:35

Negyvenhat magyar kis- és közepesvállalkozás (kkv) külpiacra jutását támogatja a kormány a 25 milliárd forintos Nemzeti Exportvédelmi Programon belül meghirdetett 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően, közülük az első a Fejér megyei Szabadbattyánban működő LogSol Kft. – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a cég telephelyén.

Szijjártó Péter a támogatói okirat átadását követően hangsúlyozta: a világjárvány közepén is az a cél, hogy a magyar gazdaság eredményeit megvédjék, ennek egyik legfontosabb záloga az exportteljesítmény fenntartása és új külpiacok megszerzése.

Nem túlélni szeretnénk, hanem erősebbnek lenni, mint a járvány előtt

– fogalmazott a miniszter, hozzátéve: ehhez elengedhetetlen, hogy a versenyképes magyar termékeket a külpiacokon eladják, ezért született meg a támogatási program is.

A tárcavezető közölte: a külpiacra jutás támogatására kétmilliárd forintot szánnak, ebből a keretből a LogSol 18,5 millió forintot kap, hogy a török piacokon sikeres lehessen.

Szijjártó Péter szerint ha a koronavírus-járvány 2008-ban jött volna, akkor minden bizonnyal ledöntötte volna a lábáról a magyar gazdaságot. Az elmúlt tíz év erőfeszítései azonban életerős gazdaságot eredményeztek, amely a munkát támogató gazdaságpolitikának és a magyar emberek szorgalmának, kreativitásának köszönhetően a legnagyobb növekedést produkálta tavaly az Európai Unióban

A miniszter megjegyezte, hogy 2017-ben a magyar exportteljesítmény 100 milliárd euró fölé jutott és azóta is nő, tavaly minden idők legnagyobb exportteljesítményeként 109 milliárd euró volt. Jelezte, hogy a GDP és az export aránya 85 százalék, ami a hatodik legmagasabb érték az unióban, miközben Magyarország a harmincnegyedik legnagyobb exportteljesítménnyel bír a világon, lakosságszáma ehhez képest mindössze a 92. helyen van.

Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömének adott hangot, hogy a kormány támogatja a pandémia miatt nehéz helyzetbe került expotőröket, és azokat, amelyek „új hídfőállásokat kívánnak elfoglalni”.

Kovács Tamás a LogSol Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy külpiaci projektjük volumene 30,89 millió forint, amihez a magyar állam 18,5 milliós támogatást nyújt. A 2001-ben alakult cég az alternatív elektromos energia szolgáltatás piacán dolgozik, mobil aggregátorokat gyártanak és értékesítenek bel- és külpiacon egyaránt. A 2017-ben megkötött török-magyar államközi megállapodás keretében kezdtek együttműködni Törökország harmadik legnagyobb aggregátor gyártójával, s a támogatás segítségével az általuk tervezett és gyártott Magyar Agregátor (MAAG) termékeket szeretnék bevezetni az ottani piacra.

A nyilvános cégadatok szerint a LogSol Kft. 2019-ben 732,7 millió forint nettó árbevételt ért el 53,3 millió forint nyereség mellett. Tavalyelőtt a cég 558,9 millió forint nettó árbevételt és 65,4 millió forintos nyereséget könyvelt el.

 

MTI

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére