Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vétó: Gyurcsányék Brüsszel pártján, a magyarok ellen

Horváth K. József

2020.11.18. 18:00

A magát demokratikusnak mondó baloldal ezúttal is a Magyarországot megzsaroló Európai Unió mellé állt. Meglepetés? Egy frászt! Nem először teszi és nyilván nem is utoljára.

Az külön bája az Európai Tanács elnökéhez, az Európai Bizottság vezetéséhez és az Unió soros német elnökségéhez írt mai felhívásuknak, hogy az aláírók között Jakab Péter közvetlenül a DK elnök mögött, a második helyen szerepel, szinte összeér a kezük. Őszintén kívánom, hogy forróbb érzés soha ne öntse el a szívüket. Az is kedves momentum, hogy Karácsony Gergelynek és Szabó Tímeának a lista utolsó helyét sikerült Gyurcsánytól kiérdemelni. Ezen persze egyáltalán nem kell pityeregnünk, hiszen a felhívás jegyzői közül az egyik többet ártott a magyaroknak, mint a másik, bárhol álljon is a sorban.

Gyurcsányék felhívásukban deklarálták: lelkesen támogatják, hogy az Unió a jogállamiság feltételéhez akarja kötni a költségvetési jogalkotási csomagot, amit a magyar kormány, az uniós szerződésekben garantált vétójogát latba vetve meg akar akadályozni.

Jakabék tudják, ha vétó híján ezzel a feltétellel fogadják el a költségvetési csomagot, akkor az nem jelent mást, minthogy Magyarország önként megnyitja a kapuit a migráció előtt. Aki ugyanis megvédi a határait és megvédi az országát a migrációtól, az Brüsszelben már nem minősül jogállamnak.

Ez a legundorítóbb az egészben. Gyurcsányék ugyanis is tisztában vannak vele, hogy a jogállamnak nincs precízen számonkérhető definíciója. Amit az Unió követel, az egyszerűen egy politikai, ideológiai köntösbe bújtatott zsarolás, a jogállamiság szószával leöntve. S miután nincs a követelésnek objektív kritériumrendszere, ezért jogorvoslatot sem lehet kezdeményezni ellene, noha a mindenáron migránsokat betelepíteni akaró Brüsszelt ez egyáltalán nem zavarja. Gyurcsányék pedig támogatásukkal képesek asszisztálni ehhez a saját hazájuk érdekei ellen szóló aljassághoz.

Ez pedig különösen sötét dolog, mert nem Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes vagy Karácsony Gergely harcolt a rendszerváltoztatás idején a kommunista diktatúra megszüntetéséért, a jogállam megteremtéséért, hanem a mai kormánypárt jelenlegi vezetői. Most pedig a továbbra is internacionalista balosok azzal, hogy támogatják a zsaroló Brüsszelt, lényegében az Európai Unióból egy újabb Szovjetunió létrehozásáért kardoskodnak.

Minősíthetetlen felhívásukban rombolásnak állítják be a magyar kormány politikáját, elmeháborodottnak bélyegezve ezzel a magyar választók sok milliós táborát. Hiszen csak őrültek lehetnek azok, akik három egymás utáni választáson azért szavaznak kétharmaddal a kormánypártokra, mert az az elmúlt tíz év alatt csak rombolt, pusztított, az emberek rovására élősködött. Persze ennek épp az ellenkezője igaz, Gyurcsányék sötét, gyűlölködő szövege mégis ezt állítja.

A jeles ellenzéki pártok azt mondják magukról, hogy összeköti őket a demokrácia, a jogállamiság, az európai értékek tisztelete.

Ha csak az alapoknál maradunk, akkor tessék mondani miféle demokrácia az, ahol az egyik pártnak 16 százalékos a támogatottsága, a másiknak 12, a harmadik a parlamentbe jutás öt százalékos küszöbével birkózik, míg van olyan (pár)beszédes támogatottságú tömörülés, amely az 1-2 százalékos támogatottság közelében mozog. Hogy beszélhetünk akkor a demokráciadeficitről, ha a Fidesz 2018-ban 48,8 százalékot ért el, ráadásul öt százalékkal többet, mint négy évvel korábban.

Hogy lehet az európai értékek tiszteletéről beszélni akkor, ha már a legfontosabbat, a demokratikus alapokat is kétségbe vonják, s meg nem lévőnek hazudják?

Hogy lehet nekik is – Brüsszelhez hasonlóan – a jogállamiság zászlaját lobogtatni, mikor arra nem vették a fáradságot, hogy egyszer letegyenek az asztalra egy hiteles jogállamiság-definíciót. Vagy ha nem megy, akkor legalább megpróbálkozzanak vele. Mutassák meg, hogy nem a magyar demokráciát akarják Brüsszel bunkósbotjával szétverni. Jelezhetnék a világnak, hogy ők is legalább olyan értetlen csodálkozással állnak a kialakult helyzet előtt, mint a kormánypártok. Nekik azonban eszük ágában sincs a valósággal szembenézni, sokkal inkább szajkózzák az érdekeiknek megfelelő uniós mantrát, hátha ez segít megbuktatni a kormányt, segít nekik külföldi támogatással hatalomra kerülni, ami saját erőből egyáltalán nem menne.

Gyurcsányék nem riadnak meg attól sem, hogy a koronavírus-járvány legsúlyosabb szakasza idején produkálják ezt a disznóságot. Azt merik állítani, hogy az Orbán-kormány akadályozza az európai és a magyar válságkezelést, noha tisztában vannak vele, hogy a magyar védekezés a világ legjobbjai között van.

Tudják azt is, hogy Magyarország annak ellenére hozzájárult a válság uniós hitelfelvétellel való kezelésének, hogy részünkről erre a kölcsönpénzre nincs szükségünk, mert hitelt önállóan is tud fölvenni az ország, ellentétben másokkal. A dél-európai országok szorult helyzetére való tekintettel azonban, szolidaritásból ehhez is hozzájárultunk. Ennek ellenére Gyurcsányék azt vallják, hogy a holnapi csúcstalálkozón foganatosítandó magyar és lengyel vétó Orbánék önzését szolgálja, s ellentétes a magyar polgároknak szánt uniós támogatással, ami az emberek egzisztenciáját veszélyezteti.

Gyurcsányék egy szót nem szólnak arról, hogy vétó hiányában egyenesen a migránsok befogadására bólintana rá Orbán Viktor. Ha valami, akkor ez aztán teljes mértékben ellentétes lenne a magyar polgárok érdekeivel. Ezzel még az ellenzéki szavazók többsége is egytért, csak éppen Gyurcsányék erről szintén hallgatnak, hogy – jó szokásukhoz híven – ezúttal is becsaphassák az embereket.

Hova jutnánk, ha az ellenzéki elemző, Ceglédi Zoltán szókreálmányával élve a moslékkoalíció ne adj’ Isten hatalomra kerülne.

Még belegondolni is hátborzongató.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére