Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Több mint 4000 milliárd forintot fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére

888 / MTI

2021.01.18. 20:22

A kormány a Közös agrárpolitika (Kap) vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a szaktárca hétfői tájékoztatása szerint.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a XXI. század következő évtizedének egyik legnagyobb feladata a vidéki térségek fejlesztése, az ott élő emberek életminőségének javítása, a fiatalok számára is vonzó és helyben elérhető munkahelyek, valamint jobb minőségű életkörülmények, infrastruktúra és szolgáltatások teremtése.

Nagy István hangsúlyozta: éppen ezért óriási a jelentősége annak, hogy a kormány bizalmat szavaz a magyar gazdáknak, az élelmiszer előállításában részt vevő gazdasági vállalkozásoknak és a vidéki önkormányzatoknak azzal, hogy

2021-től – a korábbi évek 17,5 százaléka helyett – 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési források mellé. A döntés a 2014–2020 közötti Vidékfejlesztési Program forrásainak megháromszorozását jelenti”

– emelte ki a tárcavezető.
Nagy István hozzátette, a Kap másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén pedig további 3272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrásból segíti a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így a Kap uniós és hazai forrásai révén a következő kilenc évben mintegy 7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére – tette hozzá.

A tárcavezető megjegyezte, a soha nem látott nagyságrendű források révén természetesen folytatódik a vidéki falvak, kisvárosok infrastruktúrájának megújítása, a közösségekre épülő és élhető vidéki Magyarország építése.

Azt szeretnénk, hogy a vidéki Magyarország lakói a legkisebb falvaktól a megyei jogú városokig egyaránt nyertesei legyenek a következő évtizedeknek”

– tette hozzá.
A miniszter kitért arra is, hogy a forrásból a teljes élelmiszeripar piacorientált modernizációja, valamint a biztonságos alapanyag-ellátás érdekében a mezőgazdasági termelés teljes körű környezetbarát korszerűsítése és precíziós gazdálkodásra történő átállítása is megoldódik.

Nagy István kifejtette, hogy az elmúlt tíz év politikája a magyar föld és a magyar vidék védelmében, megerősítésében telt a kormány részéről, aminek keretében szövetséget kötöttek a gazdákkal, elindult a Magyar Falu Program, megvalósult a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, és eredményesen zárultak a földárverések. Ma a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb eséllyel találja meg számításait egy fiatal vidéken, ahol megerősödött az agrárközéposztály és a családi gazdálkodók köre – emlékeztetett a miniszter.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére