Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hogyan segítették hatalomhoz Gyurcsány Ferencet a titkosszolgálatok?

888 - Magyar Nemzet

2021.02.10. 15:00

A Magyar Nemzet cikksorozatának harmadik részében bemutatja, hogy a titkosszolgálatokból, illetve azok környékéről verbuválódott, folyamatosan formálódó háttércsapat miként segítette a bukott kormányfőt a hatalomtechnikai játszmákban.

 

Ennek bemutatásában egészen a rendszerváltást megelőző időszakig mennek vissza.
Ismertetik, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára nagyapja, Apró Antal „másfél évtizeden keresztül a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnökeként tevékenykedett”. Fia, ifjabb Apró Antal pedig az állambiztonságnál teljesített szolgálatot, ezredesi rendfokozatig vitte.
Leírják, hogy az akkor még a titkosszolgálatokért felelős miniszter, Boross Péter név szerint is megemlítette ifjabb Apró Antalt, amikor közölte, hogy a III/III-asokon kívül „szakértelmük miatt” a demokráciában is szinte mindenkit megtartottak a nemzetbiztonságiak közül, kivéve az olyan kommunista nagykutyákat, mint például a III/II-nél ténykedő ifjabb Apró Antal.

1990 után biztonságtechnikai cégeket alapított. Apró és Társa Ügynökség Magánnyomozó Iroda néven alapított nyomozóirodát, majd testvérével, Apró Bernadett-tel az Apró Controll Vállalkozásbiztonsági Kft. vezetésében is szerepet kapott.

Megírták, hogy a rendszerváltozás után Apró Antal testvére, Apró Piroska – Gyurcsány Ferenc anyósa – is kapcsolatba került egykori állambiztonsági vezetőkkel. Felügyelőbizottsági tag volt abban az 1991-ben létrehozott S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt.-ben, amelyben az elnök-vezérigazgatói teendőket a 2006-ban elhunyt Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal első vezetője látta el.

Az S-Komplex tevékenységéről megírják, hogy a Pesti Hírlap korábbi cikke szerint 1991. szeptember 9-én 18 órakor az FKGP országos központjában megjelentek az S-Komplex munkatársai. Az indok „rovarirtás” volt, amely három napig tartott. A Pesti Hírlap szerint a rovarirtás sokkal inkább poloskák (lehallgatókészülékek) elhelyezését jelenthette.

Apró Piroska végigjárta a külkereskedelmi ranglétrát (egészen a miniszterhelyettesi pozícióig ért el), többször volt külföldi kiküldetésen, majd a – hadiipari munkákban is érdekelt – Videoton igazgatóhelyettese lett, de korábbi munkahelyei is igen beszédesek.

Nem kerülhette el, hogy valaminő viszonyba ne keveredjen a titkosszolgálattal”

– utalt a Magyar Nemzet a Heti Válasz 2004 decemberében megjelent cikkére.

Felidézik a HVG cikkét is, amelyben megírták, hogy több bolgár vállalat is részt vett a nyugati embargós termékek Szovjetunióba csempészésében, s a lap tudni vélte: e cégek egyike az Izotimpex volt, melynek budapesti irodavezetője saját férje, Petar Panajatov Dobrev volt, akiről az utóbbi években számtalan újság írta meg, hogy kapcsolatban állhatott a bolgár titkosszolgálattal.

Dobrev Péter lányával, Klárával

Megírták, hogy Dobrev Pétert (magyarul így volt ismert) a sajtó összefüggésbe hozta egy 1993-as botránnyal, melynek főszereplője a bolgár állambiztonság egykori tisztje, Biszer Dimitrov volt, akit 1996-ban pénzmosás gyanújával vád alá helyeztek, továbbá 2004-ben hűtlen kezelés miatt első fokon hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy francia bíróság.

A lap megjegyzi, hogy Dobrev Klára édesapja két vállalkozásán, a Raendo, illetve az Izottrade nevű cégen keresztül maga is részvényes volt a rovarirtásban is járatos S-Komplex Rt.-ben.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy szinte közvetlenül rálásson a titkosszolgálatokra. Szilvásy György ülhetett a titokminiszteri székbe, és szintén 2007-ben nevezték ki a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatói posztjára Laborc Sándort, akik később a kémügyben Galambos Lajossal együtt a vádlottak padján ülhettek.

A Magyar Nemzet cikkében számos, a titkosszolgálatok körüli botrányt felidéz, amiből világossá válik, hogy ez a háttér meglehetősen komoly erőt adott – és jelenleg is ad – Gyurcsány körének.

A teljes cikket IDE kattintva lehet elolvasni.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére