Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Honvédelem: történelmi korba érünk

888

2021.09.25. 19:10

Most először már több mint 1000 milliárd forint jut a honvédelemre, amire Menczer Tamás államtitkár szerint a migráció elleni védekezés céljából van szükség.

Mivel a magyar kormány fontosnak tartja a honvédelmi képességek növelését, ezért 2022-ben 30 százalékkal több jut a hadseregre Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárának szombati szavai szerint.

Fotó: Philipp Schulze/dpa / dpa Picture-Alliance/AFP

Az államtitkár a VII. Hadikultúra és Military Fesztivál nagykovácsi megnyitóján beszélt erről és az erős magyar honvédelem szükségességéről, melyre az

olyan veszélyek miatt van szükség, mint a járvány mellett a tömeges és illegális bevándorlás, ami ellen védekeznünk kell.

Mint elmondta, a bevándorló hátterű terroristák a 2015-ös migrációs válság óta több mint 300 ártatlan embert öltek meg és 1300-at pedig megsebesítettek Európában.

Menczer szerint a migrációs veszély fő oka az Egyesült Államok elhibázott afganisztáni kivonulása, hiszen a 40 millió lakosú közép-ázsiai országban már 4 millió belső menekült van, miközben az ország fele humanitárius segélyekből él, így milliók és tízmilliók dönthetnek úgy bármikor, hogy az életkörülményeikből adódóan elindulnak Európa felé.

A jövő évi költségvetés így először történelmünk során több mint 1000 milliárd forintot szán a honvédelemre,

melynek körülbelül a felét a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében megvalósuló fejlesztések teszik ki. A hadseregre fordított egyre nagyobb összegeknek köszönhetően hazánk legkésőbb 2024-re eléri a NATO-ban vállalt kötelezettségét, miszerint a GDP 2 százalékát honvédelemre fordítja, míg azt az elvárást, hogy a hadikiadások 20 százalékát fejlesztésre fordítsuk, már a határidő lejárta előtt 5 évvel sikerült megugrani.

A KKM államtitkára beszélt arról is, hogy 2010-hez képest jövőre több mint háromszoros lesz az az összeg, amit a magyar kormány honvédelemre és haderőfejlesztésre kíván fordítani.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a hagyományőrzőkhöz szólva azt mondta:

rendkívül fontos az a munka amit végeztek, egy olyan történelmi korban, ahol egymás után döntögetik le a szobrainkat, döntik le a hőseink szobrait és kérdőjelezik meg a történelmi tetteiket.

Arra kérte őket, ne adják fel azt, amit csinálnak.

Tartsatok ki! Olyan történelmi korba kerülünk, ahol igenis az igaz az igaz lesz és a hamis az hamis

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére