Napjaimat egy ideje dobozok, ládák, és műanyag zacskók közt élem, ugyanis nemrég költöztem – a költözésnél talán csak az Eurovízió adásainak élvezete borzalmasabb – és a ruhatáram egy része kartondobozok mélyén lapul. Ki tudja hol, mert ősi törvény, hogy egyes tárgyak egy ilyen eset után sosem kerülnek elő, és a tudatodban felvillan egy emlék, igen, az a bordó ing, és turkálsz, rámolsz, keresgélsz, a dobozok fogynak, te dobogó szívvel teszed a dolgod, ürülnek a zsákok, és puff, a legutolsóban se lesz ott.

Hol a kalap? Ez ugrott be reggel, amikor az egyik doboz – ajánlom a célra a banánost, vastag, tartós, bár sokat kell kunyerálni az élelmiszerboltban, mert irigy kutyák és féltik – tartalmát széthordtam.

Hol a kalap?

Nem, nem az én kalapom. Nekem az nincs. Apámnak volt, nagyapámnak is, ezekről fénykép van, hiteles dokumentum, és dédapámnak is bizonyára volt, bár nem láttam róla fotográfiát.

Hol a kalap? Az hagyján, hogy a fejemen meg a gardróbomban nincs, de az áruházban sem. Hova lett?

Reggel leugrottam az ABC áruházba – jut eszembe, minap jöttem rá, hogy ezt a lefejezést bizonyos életkor alatt senki nem ismeri, mint ahogy én is nagyot néztem, amikor keresztanyám (Isten nyugosztalja szegényt) így fogalmazott: Népbolt – és unalmamban az üdítőitalos palackokat nézegettem.

A cukros mérgek fogyasztásába már beletörődtem – félreértések elkerülése végett nem a saját részről, hanem a nagybetűs választópolgárok, a nép részéről történő fogyasztásról beszélek itt –, de a közönséges víz palackozása és vásárlása számomra még mindig olyan, mint a nonfiguratív festészet, a női kvóta vagy a meleg büszkeség. Atyám pofont kevert volna le, ha csapvízért pénzt adok ki. „Bolond vagy, fiam!” – ezt mondta volna, és igaza is lenne.

Egy barátomtól óvatosan megkérdeztem, mi viszi rá különös elmebajára, így válaszolt. „Nem lehet tudni, mi van abban, ami a csapból jön”.

Igen. Mert azt lehet tudni, ami a palackban van? Egyébként – ha már itt tartunk – lehet.

A manapság oly divatos PET palackok 90%-a antimon-trioxid katalizátor felhasználásával készül. Az antimon már a régmúltban is ismert volt, üvegszínezéshez is használták. Ez az anyag a szervezetbe kerülve hosszú felezési idejű, bioakkumulatív és toxikus hatást fejt ki. Kis adagban fejfájást, szédülést és depressziót okoz. Hosszú időn át történő fogyasztása szív- és tüdőproblémákat, ízületi-, illetve izomfájdalmat, gyomorfájdalmat, gyomorfekélyt okozhat. Rákkeltő hatása ugyan nem teljesen egyértelmű, de a kísérletek már folynak ez irányban is.

A vizsgálatok viszont már azt igazolták, hogy a pillepalackokból antimon oldódik a benne tárolt vízbe.

A magyar csapvíz ellenben világszínvonalú, és kutya baja. De nem csak a minőség a lényeg. Az emberi szokások, a létezés süllyedése. A legalpáribb a műanyag palackos világos sör. Na, aki ilyet iszik, annak én nem köszönök vissza.

Egyébként meg elmondom mi az, ami rettentően hiányzik nekem. Régen az urak összejöttek, és kártyáztak. „Bemondom a családot”. „Tök az adu”. És fogyott a jó sör – korsóból, nem műanyag palackból.