Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsány: Erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen

888.hu

2022.04.04. 08:10

Eddig tartott a nagy összeborulás, Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc is nekiesett a féléve még messiásként tetszelgő Márki-Zay Péternek.

 

Gyurcsány Ferenc a Márki-Zay Péter által vezetett ellenzéki együttműködésre utalva azt mondta: „a közös hajónak tovább kell mennie”, ugyanakkor egyetértését fejezte ki azokkal, akik szerint a hajó vezetését nem a „legjobb kapitányra” bízták.
A DK elnöke azt mondta: a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes, de kétségtelen, hogy a magyar választók túlnyomó többsége

ezt a választást így elfogadta és a tegnapi kormánynak adott holnapra is megbízást.”

 

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, a csalódás első óráiban sem szeretné kikerülni a kérdést, hogy a vereség miért következhetett be, s mi a tanulsága.

„Kétségtelen”, ahogy most a kormányt megválasztották, úgy az ő támogatóik is döntöttek arról pár hónapja, hogy kivel akarnak küzdeni – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint végig kell gondolni, hogy ez jó döntés volt-e. Úgy fogalmazott, „ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon”, akkor erőtlennek, gyávának fog bizonyulni. Márpedig egy

erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen, különösen nem a hazát.”

 

A DK elnöke hangsúlyozta: „kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják”, hanem attól, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Ha a kapitány a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt, akkor

azok, akik a hajó sorsát rábízták, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány.”

– fejtette ki, hozzátéve: „azt hiszem, hogy igazuk van”.

De nem csak Gyurcsány Ferenc szállt bele az önjelölt messiásba, Jakab Péter a Jobbik elnöke se hagyta szó nélkül a választás eredményét:

Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket.”

 

Mint mondta, Márki-Zay Péter októberben hat ellenzéki párt „hadseregét” kapta meg és tetemes ellenzéki előnyt.

Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett.”

– jegyezte meg.

Úgy vélte, a kevesebb és megfontoltabb, egyértelmű beszéd most több szavazatot hozott volna.

 

Felidézte, hogy Márki-Zay Péter októberben azt mondta, hogy leváltja az ellenzéket. „Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta.” – jelentette ki a Jobbik elnöke.
Jakab Péter arról is beszélt, hogy a hat ellenzéki párt egységét és összefogását meg kell őrizni és erősíteni kell, annak ugyanis nincs alternatívája.
Hozzátette: az ellenzéknek most fel kell állnia és fel kell készülnie, hogy ha a helyzet úgy hozza és a megszorítások miatt a népharag „elsöpri ezt a rezsimet”, akkor átvegyék az ország irányítását. „Erre készülünk, de már Márki-Zay Péter nélkül.” – mondta Jakab Péter.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére