Címke: diktatúra
Értelmetlen merényletet tervez az ellenzék a koronavírus-törvény ellen
Az ellenzék célja a koronavírus elleni törvényjavaslat gyors elfogadásának akadályozása, amellyel annyit tudnak pusztán elérni, hogy egyes, eddig meghozott veszélyhelyzeti intézkedések hatályukat veszthetik.
Ilyen ez a diktatúra: több mint 1200 milliárdos lehet a kiskereskedelem forgalma az ünnepi szezonban
Megkezdődött az év legforgalmasabb időszaka a kiskereskedelemben, az ünnepi szezonban több mint 1200 milliárd forintos forgalommal számol a piac – írta a Magyar Nemzet pénteken.
Pesty László: A jobboldal visszaadta Magyarország önbecsülését
Rendhagyó beszélgetés Pesty László dokumentumfilmessel, oknyomozó újságíróval a rendszerváltásról, a sajtószabadságról, a Duna-gate ügyről, no meg arról, hogy milyen ember is valójában Gyurcsány Ferenc.
Észak-Korea ismét rakétákat lőtt ki
Rövid hatótávú fegyvereket használtak, melyek a tengerbe zuhantak.
Dobrev Klára nem hajlandó elítélni a kommunisták bûneit
A DK európai parlamenti választási listájának az élére kerülve Dobrev Klára nem hazudtolta meg az egyszemélyes párt totálisan erkölcstelen politikai hitvallásáról eddig kialakult képet. A mikropártban hirtelen, egyik napról a másikra vezetõ politikussá avatott Dobrev Klára az ATV-ben nyilatkozva ugyanis egyértelmûvé tette, hogy nem hajlandó elítélni a kommunista diktatúra bûneit.
Tordai nem hallgatta meg Gyurcsányt, elment fagyizni
Az ATV mûsorában elismerte az ellenzéki képviselõ, hogy nem volt kíváncsi Gyurcsány agymenésére vasárnap este.
Cenzúra: avagy a ballibek az új ávósok
Ahogy azt megígértük, szintet lépünk a Facebook elleni lázadásban.
Puha diktatúra kínozza Svédországot
Daniel Friberg svéd publicista pénteken az ECHO TV Napi aktuális címû mûsorában beszélt a svéd helyzetrõl.
Százmillió emberi élet semmisült meg a vörös csillag égisze alatt
Február 25-én emlékezünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hõsökre.