Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

AfD: az iszlám idegen test Németországban

Bertha László

2016.04.18. 16:08

Iszlámkritikus irányba fordul az Alternatíva Németországnak (AfD), amely immáron az ország harmadik legnagyobb politikai erejének számít a közvélemény-kutatások alapján.
BERLIN, 16:08

Iszlámkritikus irányba fordul az Alternatíva Németországnak (AfD), amely immáron az ország harmadik legnagyobb politikai erejének számít a közvélemény-kutatások alapján.

Az AfD április végén tart programalkotó kongresszust, a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung értesülései szerint a párt az „iszlámellenességet” akarja a program középpontjába helyezni. A párt EP képviselője, Beatrix von Stroch a lapnak ezzel kapcsolatban elmondta, hogy

az iszlám egy politikai ideológia, amely nem egyeztethető össze az alaptörvénnyel.”

A politikus szerint Németországban be kellene tiltani a test egészét elfedő muzulmán női öltözetek nyilvános viselését, illetve a minaretek építését is, valamint az müezzineket, akik szövegeikben azt hirdetik, hogy Allahon kívül nincs más isten.

sok muzulmán ember tartozik Németországhoz, de az iszlám nem tartozik Németországhoz.”

– mondta az AfD politikusa.

De nem csak Beatrix von Stroch vélekedik hasonlóan a pártban. Alexander Gauland alelnök szerint az iszlám nem tekinthető ugyanúgy vallásnak, mint a katolikus vagy a protestáns kereszténység, mert az iszlám szellemiségének része az „állam meghódítása”, ami Németországra nézve az iszlamizáció veszélyét jelenti. A politikus a FAS-nak hozzátette, hogy az iszlám egy „idegen test” Németországban, de nem kell „feltétlenül” megtiltani a mecsetek építését.

Interjú az AfD társelnökével, Frauke Petryvel:  A bűntudat terheli Németországot

Az AfD politikusainak nyilatkozatai nagy vihart kavartak a német közéletben. A németországi muzulmán szervezetek a náci diktatúra időszakához hasonlították a párt szellemiségét, amely egy „egész vallási közösséget hiteltelenít és létében fenyeget”. A kormánypárti politikusok a párt nevének megemlítése nélkül foglaltak állást, miszerint az iszlám Németország része, az alkotmány pedig garantálja a szabad vallásgyakorlást.

(MTI, Tagesschau, The Local)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére