Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsányék kiszálltak

888.hu

2017.09.30. 10:32

Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció bejelentette, kiszáll a baloldali összefogásból, önálló listát indít és koordinált jelöltállítást javasol.

Botka kezdetben megpróbálta kiszorítani Gyurcsányt, azonban a jó öreg szocialista módszerek nem működtek, mert a baloldal nem lett egységes, sőt még inkább megosztott. 

A 2017-es Nagy Baloldali Összefogás központi kérdése ismét Gyurcsány Ferenc személye volt. Az MSZP-n belül kialakultak az ellentáborok, azonban a belpolitika állóvizét a nemrégiben elindult Tarjányi Péter által istápolt Magyar Progresszív Mozgalom is felkavarta. Tarjányiék nem titkolt célja Botka László megbuktatása volt. 

Gyurcsány fogja vezetni a listát 

A DK megelégelte a szocialisták belső harcait és Gyurcsány bejelentette, hogy:

a DK a továbbiakban nem folytatja a közös listáról az MSZP által elindított vég nélküli vitát, amely kilenc hónap alatt odáig sem jutott, hogy akár egyetlen hivatalos tárgyalás lett volna az ellenzéki pártok között. Az idő elfogyott, fél év múlva választások lesznek. Az MSZP stratégiája és az elmúlt kilenc hónapban követett politikája lehetetlenné teszi a közös listás indulást."

Így vernék át a választókat

Gyurcsányék szerint a tárgyalásokat az egyéni választókerületekben induló jelöltekről kell folytatniuk.

"A választási győzelem egyetlen szervezeti előfeltétele, hogy az egyéni választókörzetekben egy demokratikus ellenzéki jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben. Készen állunk ilyen tárgyalásokra valamennyi demokratikus ellenzéki párttal. Az arányosság, a méltányosság szempontjai alapján gyorsan megállapodásra juthatunk. Csak elszántság kell hozzá. Nem rajtunk fog múlni"

– tette hozzá. 

Török Gábor szerint . . .

"A DK felismerte, hogy az MSZP zuhanásából ők is profitálhatnak. Ha – Botka félreállítása vagy meggyőzése után – létrejönne a közös lista, nem tudnák kihasználni ezt a helyzetet (legfeljebb a tárgyalóasztaloknál). Külön indulva viszont – a mai adatokat látva – akár még meg is előzhetik az MSZP-t" – írta az "elemző".

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére