Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egy zsidó szervezet szerint a Jobbik csak szavazatokat akar szerezni a cukiságkampánnyal

Tóth Dalma

2017.12.05. 11:28

A párt mögött nincs valódi változás, céljuk csak a szavazatmaximalizálás.

Vidéken és alapszervezeti szinten továbbra is erőteljesen jelen van a Jobbik kommunikációjában az az antiszemitizmus és rasszizmus, amit épp ez a párt hozott be erőteljesen a hazai közbeszédbe"

– hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a Tett és Védelem Alapítvány titkára.

Szalai Kálmán szerint a Jobbik néppártosodásának meghirdetése óta a helyzet vajmi keveset változott, és nem látni, hogy a párt próbálná helyrehozni a kirekesztéssel "elkövetett bűnöket". Azt mondta, a hasonló nyugat-európai pártok egyikének sem sikerült eddig ilyen váltást végrehajtania.

Szalai Kálmán úgy látja, "zsákutcás elképzelés" hosszú távon ilyen kijelentésekkel szavazatot maximalizálni. Az alapítványi titkár az oktatás fontosságát hangsúlyozta az antiszemitizmus, rasszizmus visszaszorításában, jelezve, hogy ebben tevékenyen részt kell vennie a zsidó közösségnek is.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére