Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Sosem látott mélységek, avagy az ellenzéki alpáriság határtalansága

Bohár Dániel

2020.04.17. 17:10

Gondolta volna bármelyikünk is, hogy egyszer mérce lesz Horn Gyula, Kovács László vagy mondjuk Lendvai Ildikó? Úgy tekintünk vissza a parlamenti tevékenységükre, hogy akkor még komoly, vagy legalábbis annak tűnő munka folyt az Országgyűlésben? A jelenlegi ellenzéki politikusok nagy részének intellektusáról tudjuk, hogy világmegváltásra aligha képes. De attól, hogy valaki hülye, nem kötelező idiótának is lennie.

Természetesen azt rögtön szeretném leszögezni, hogy nem kívánok általánosítani. A baloldalon, sőt még a baloldali pártok soraiban is vannak értelmes, okos, jóravaló emberek. Nem sokan, de vannak.

A parlament egy komoly hely, ahol fontos döntések születnek. Évtizedekig éles vitáknak, szellemi összecsapásoknak adott otthont az Országház. Aztán 2018 decemberében, amikor elfogadta az Országgyűlés a munka törvénykönyvének módosítását, valami eltört. Emlékszünk a képsorokra, emlékszünk a hisztériára, amit művelt az ellenzék először csak a parlamentben, majd az utcán, végül az MTVA-ban.

Ez volt az a pillanat, amikor a magyar baloldal végérvényesen megszűnt a kormány normális opponenseként működni. Az ellenzéki politikusok minden hitelüket és komolyan vehetőségüket elveszítették. Ez a lejtmenet pedig csak folytatódott.

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó patkánynak nevezte a Fidesz-KDNP támogatóit.

A magányos szexbotrányba belebukó Gréczy Zsolt hitványnak nevezett egy kérdés miatt.

Az adócsaló, Gyurcsány-ügyvéd Czeglédy Csaba pedig kreténnek nevezte Szarvas Szilvesztert.

És ez csak néhány példa az elmúlt időszakból.

A koronavírus-járvány nemcsak az ellenzéki médiából hozta ki a legrosszabbat, az ellenzéki pártok is megmutatták igazi, végtelenül gusztustalan arcukat.

Azt tudjuk jól, hogy a baloldal politikai „élvonala” időről időre alulmúlja önmagát, most azonban nem az első vonalból mutatok be kettő esetet, hanem kicsit mélyebbre kell ásnom és velem együtt kedves olvasóimnak is.

Van ez a Szarvas Koppány Bendegúz nevű emberképződmény (embernek sajnos azt nem tudom nevezni, aki másokat akar megölni), a Momentum önkormányzati képviselője Józsefvárosban. A képviselő „úr” a minap kitett egy posztot Facebook-oldalára, amelyben arról értekezett, hogy a Fidesz járványkezelése azt fogja eredményezni, hogy a feldühödött emberek „lámpavasra” lógatják fel a párt politikusait. Pontosan idézve:

Járványkezelés Fidesz módra. Nehéz erre szalonképesen reagálni, inkább csak úgy fogalmazok: megdolgoznak a fiúk a lámpavasért.

 

Szarvas Koppány Bendegúz amúgy annyira kemény csávó, hogy amikor rájött – ismét – baromságot csinált, akkor megszerkesztette posztját és kivette belőle az inkriminált részt.

Kommunista, aki nem is vállalja tettiért a felelősséget – láttunk már ilyet?

A lámpavasazásnak van egyébként hagyománya a baloldalon. Korábban libsi újságírók akartak jobboldali aktorokkal hasonló módon eljárni. Na, de ne kanyarodjunk el Szarvas Koppány Bendegúz felháborító megnyilvánulásától. Érezzük, ízlelgessük a súlyát. Egy momentumos önkormányzati képviselő fel akart lógatni embereket csak azért, mert nem értenek vele egyet. Ha ez ma Fekete-Győr Andrásék pártja, akkor a Lenin-fiúk kifejezés nemhogy túlzó, hanem éppen ellenkezőleg. A Momentum politikusa nem progresszív, európai vagy liberális, hanem egy utolsó kommunista.

A szélsőbalos vonal is érthető egyébként, ugyanis Szarvas Koppány Bendegúz korábban még Gyurcsány-jugend volt a DK ifjúsági tagozatában. A balhézás nem új jelenség az életében. Egy kormányellenes tüntetésen is túllőtt a célon, amiért hivatalos személy elleni büntette miatt indult ellene eljárás.

Koppány, Koppány… csak nehogy te is úgy végezd.

A Momentum akasztgatni vágyó képviselője után, ne menjünk el szó nélkül Szabó Zoltán facebookos megnyilvánulása mellett sem.

Hát baszódjál meg magyar kormány, S külön Óegygé. Kora délután negyedóra hosszat nem találtam parkolóhelyet a Dob utcában…

A DK-s politikusnak nem tetszik a magyar kormány azon döntése, amely értelmében ingyenessé tették a parkolást az ország egész területén. Szabó fröcsög, mert nehezen talált parkolót, az nem érdekli, hogy amúgy az ingyenes parkolás minden ember életét megkönnyítette. Igazi államférfi.

A helyesírás és a stílus egyébként érthető, hiszen Szabó korábban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára volt az MSZP tagjaként. Sőt, 1998 és 2002 között a VII. kerület polgármestere is. Jelenleg a Gyurcsány-párt budapesti „erős” embere, közben persze neki is jutott Karácsony Gergelytől zsíros, jól fizető állás, a Fővárosi Csatornázási Művek felügyelőbizottságának tagja. Mint elismert csatornázási szakember, ugye.

Nem jó ez az irány kedves politikusok. Tudom, nagyon frusztráló lehet a sok kudarc, vereség, de azért most némi sikerélmény jutott ott is. Legyenek emberek! Még ha nehéz is.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére