Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A nap vicce: Kunhalmi Ágnes nem zárkózik el a miniszterelnökségtől

888.hu

2020.09.26. 20:39

Az MSZP társelnöke szerint nincs még egy párt a magyar politikában, amely annyiszor kért elnézést, mint ők.

Interjút adott az Ezalényeg.hu-nak Kunhalmi Ágnes – szemlézi az ATV online portálja.

Az MSZP társelnöke beszélt többek közt a miniszterelnökségről és a Fidesz „három bűnéről” is. Az interjú elején a kérdező az MSZP népszerűségvesztéséről érdeklődött, amivel kapcsolatban megjegyezte, hogy sok oka van ennek a szerencsétlen helyzetnek, többek közt a 2008–2009-es világválság, a megoldatlan pártproblémák és az elaprózódás.

Biztosan csináltunk egy-két gyengébb kampányt is. Ezzel együtt nincs még egy párt, amely annyit kért elnézést, mint mi. Ezt a hagyományt nem szeretném folytatni”

– jelentette ki Kunhalmi.

A vezető szocialista politikus hozzátette, „ami fontos, hogy miközben értékeink nem változtak: mindig az emberi esélyek köré szervezett kormányzás mellett álltunk. Az MSZP pedig a változás pártja, így nem kérdés számomra, hogy a megváltozott körülmények között is világos, tisztességes és fenntartható utat tudunk elindítani 2022-ben egy új kormánnyal.”

A jövő magyar miniszterelnöke?

Ezt követően tették fel Kunhalminak azt a kérdést, hogy elvállalná-e a miniszterelnöki pozíciót, amivel kapcsolatban a politikus azt mondta,

nem zárkózhat el semmilyen kihívástól.

Mindemellett Kunhalmi kijelentette, a probléma ott kezdődik, hogy kevés nő dolgozik a politikában és a gazdasági élet felső vezetői pozícióiban.

Arra a kérdésre, hogy mi a mai magyar társadalom legégetőbb problémája, Kunhalmi úgy válaszolt: a létbizonytalanság. A politikus szerint a nyomasztó gazdasági légkör eredményezte azt, hogy rengetegen inkább külföldön próbáltak szerencsét az elmúlt 10 évben. A kérdező ezt követően arra kérte Kunhalmi Ágnest, hogy nevezze meg a Fidesz-kormányok „három legfőbb bűnét” az elmúlt 10 év során.

A legnagyobb talán a cinizmus kormánytechnikává emelése”

– válaszolt a kérdésre az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes szerint a Fidesz úgy döntött, hogy „Magyarország modernizációja helyett pusztán védelmet ígér. Ily módon lemondott arról, hogy a változó világ bizonytalanságát támogatással, eszközökkel és új tudással mérsékelje.”

További bűnként említette a szocialista politikus a magyar oktatás leépítését és a demokrácia ethoszának rombolását, a váltógazdaság kiiktatását.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére