Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hosszú idő után most mondott újra élőben beszédet Ferenc pápa

888.hu

2021.04.25. 17:30

Ősz óta először többezer hívő és látogató volt a Szent Péter téren, ahol Ferenc pápa immáron internet helyett személyesen mondta el beszédét, és egy év óta először a Szent Péter bazilika főoltáránál mutatott be misét vasárnap. A húsvétkor még teljesen üres téren most több ezren voltak -olvasható az MTI közleményében.

Egy éve tartó szünet után az egyházfő ismét a Szent Péter bazilika főoltáránál mutatott be misét. Tavaly tavasztól a járványkorlátozások miatt a pápai miséket még karácsonykor és húsvétkor is a főoltár mögötti, kisebb katedra oltárnál mutatták be.

A főoltárhoz történt visszatérés ünnepi misével esett egybe: Ferenc pápa kilenc római szeminaristát szentelt pappá. Rögtönzött beszédében a pápa, aki egyenként kezet csókolt új paptársainak, kijelentette, hogy a papi hivatás

„nem karrier, hanem szolgálat”.

Az új papoknak a többi között azt tanácsolta, hogy tartsák távol magukat a pénztől, és válasszák a szegénységet. A papszentelési misét tavaly elhalasztották.

A Vatikánvárosi Állam a Rómában érvényes járványelőírásokat követi, így az április 26-tól kezdődő oldás a pápai államot is érinti. Ha a járványadatok lehetővé teszik, a pápai mise talán már pünkösdre visszatérhet a Szent Péter térre, ahogyan tavaly a járvány első hulláma után történt.
Május 3-tól újranyitja kapuit a Vatikáni Múzeum. A látogatókat kizárólag előzetes foglalással, egymástól félórás belépéssel fogadják, kötelezőnek számít a maszk viselése és a biztonsági távolság betartása. A múzeum hangsúlyozta, hogy a foglalási időpontot lekéső látogatókat nem fogadják, és aki nem tartja be az előírásokat, kockáztatja a múzeumból történő eltávolítását.
Vatikánvárosban január közepén kezdődött a vírus elleni oltás, a miniállam közel ötezer lakóját és dolgozója részesült már a védőoltásban. Ferenc pápa február elején megkapta mind a két dózist. A Vatikánban további több mint ezer római hajléktalant oltottak be -írja az MTI.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére