Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A polgármester szerint nem történt mulasztás a közkedvelt osztrák síterepen

Ányos Miklós

2020.04.11. 15:38

Sem Tirol tartomány, sem pedig Ischgl vezetése nem követett el mulasztást – mondta Werner Kurz, Ischgl polgármestere az osztrák sajtónak. A település vezetését azzal vádolják, hogy felelős amiért Európa jelentős részében elterjedt a koronavírus.
A legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint cselekedtem. Nem tőlünk ered a vírus, sőt nem is nálunk állították elő

- nyilatkozta Werner Kurz, a koronavírus melegágyaként is emlegetett Ischgl polgármestere. Hangsúlyozta azt is, hogy követte a hatóságok valamennyi utasítását, és utólag elemezni fogják a történteket. Arra a kérdésre, hogy nem kellett volna korábban elrendelni a szórakozóhelyek bezárását, illetve nem lett volna célszerűbb lezárni az egész síterepet, azt válaszolta, hogy az önkormányzatnak nincs teljes jogú döntési jogköre. Abszurdnak nevezte azt a vádat, hogy bárki is felelős lehet a történtekért, mostanra ugyanis már sokkal átfogóbb ismeretekkel rendelkeznek, mint március elején.

Tirol tartomány vezetése március 5. előtt tudta meg, hogy 15 izlandi turistának Ischglben töltött szabadsága után pozitív lett a koronavírus-tesztje, ám a síterepen akkor még senkinél nem merült fel a fertőzés gyanúja. Azokat a szállodákat, ahol az izlandi turisták laktak, értesítették, és egyben felszólították, hogy jelentsék az esetleges fertőzésgyanús eseteket. Az első koronavírus-fertőzés két nappal később vált ismertté, a Kitzloch nevű szórakozóhely egyik norvég csaposának tesztje lett pozitív.

Paznauntal településeit, köztük Ischglt március 13-án helyezték karantén alá. A település vezetését, a szállodák, illetve a felvonók üzemeltetőit azzal is vádolják, hogy a karantén elrendeléséig nem hoztak óvintézkedéseket, akkor pedig felszólították alkalmazottaikat és a vendégeket, hogy a hatóságok megérkezése előtt hagyják el a síterepet.

A polgármester elismerte, hogy néhány vállalkozó feltehetően valóban „utcára tette” a vendégeket és a náluk dolgozó vendégmunkásokat. Werner Kurz azonban őket is védelmébe vette, szerinte ugyanis ezek a vállalkozók kizárólag az emberek érdekében cselekedtek.

Csak azt szerették volna, hogy a vendégek még a korlátozások érvénybe lépése előtt hazajussanak.

Elismerte ugyanakkor, hogy az akció szerencsétlenül, illetve kissé kaotikusan zajlott, ami szerinte érthető abban a helyzetben, hiszen egyszerre 8-10 ezer turista akarta elhagyni a síterepet. A polgármester arról is beszélt, hogy a történtek ellenére nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak, és törzsvendégeik közül sokan szeretnének a későbbiekben visszatérni Ischglbe.

Időközben az innsbrucki ügyészség nyomozást rendelt el az ügyben. Az a gyanú merült fel ugyanis, hogy az egyik szórakozóhelyen az egyik női vendégmunkás koronavírus-tesztje már február végén pozitív lett, erről azonban nem értesítették a hatóságokat. Nem történtek lépések március 7-ét követően sem, amikor a norvég csapos koronavírus-tesztje pozitív lett. Günther Platter, Tirol tartományi vezetője ugyanakkor többször is hangsúlyozta, hogy minden emberileg lehetséges intézkedést meghoztak a lakosság védelmében.

A Tirol 279 településén elrendelt vesztegzárat kedden feloldották. Paznauntal öt települése, köztük Ischgl továbbra is karantén alatt van.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére