Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ferenc pápa: az emberek békét akarnak

888.hu

2022.04.24. 19:00

A politikusok az emberekre hallgassanak, akik békét akarnak – szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, melyben a húsvétot ünneplő ortodoxokat is köszöntötte.

 

Ferenc pápa kijelentette, az emberek békét akarnak.

 

A szokás szerint az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszéde végén az egyházfő hosszan szólt az ukrajnai háborúról.

A pápa ismételten tűzszünetet szorgalmazott, amit a békére utaló szándék „minimális és kézzel fogható” jelzésének nevezett. A háborús támadások leállítását sürgette a szenvedéstől elgyötört lakosság érdekében.

 

Az ortodox húsvét alkalmával köszöntötte a keleti egyházaknak az ünnepet most tartó hívőit.

Isten adja nekünk vissza a békét, melyet a barbár háború megsértett!”

– mondta a katolikus egyházfő.

 

Hozzátette: „szomorú, hogy (a húsvét) az összes keresztény számára szent és ünnepélyes napjaiban erősebben hallani a fegyverek halálos zaját, mint a feltámadást hirdető harangok zúgását, és szomorú, hogy a fegyverek egyre inkább átveszik a szavak helyét”.

 

Mindannyiótoktól azt kérem, erősítsétek a béke érdekében mondott imákat, és legyen bátorságotok kimondani és kinyilvánítani, hogy a béke lehetséges. A politikai vezetőket arra kérem, hallgassák meg az emberek szavát, akik a békét akarnak, nem a konfliktus növekedését.”

– mondta a pápa. Szavait mintegy negyven ezren hallgatták a Szent Péter téren a Vatikán közlése szerint.

 

Ferenc pápa délelőtt a Szent Péter bazilikában mutatott be misét az isteni irgalmasságnak szentelt vasárnap. Az egyházfő a szertartás nagy részén ülve maradt a napokban kiújult térdfájdalmai miatt.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére