Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Irán kilép az atomalkuból, urándúsításba kezd

Békési Marcell

2020.01.06. 07:30

Irán: Amerika kezdte a háborút, viselje a következményeit.

Irán 2015-ös atomalkujának a lényege az volt, hogy amennyiben ő felhagy az urán katonai célú felhasználásával, az USA és az EU megszünteti az ellene hozott gazdasági szankciókat. Az ország továbbra is befejezhette – volna – nukleáris programjának békés célú részét, ám mindezt szigorú nemzetközi felügyelet mellett.

Donald Trump viszont rögtön a megválasztása után jelezte, hogy nem támogatja a perzsák programját, majd 2018-ban ki is vonta országát a megegyezésből – ami a lényegi része volt az egésznek, hiszen Iránt főképp az USA képes szankcionálni. Az Európai Unió ugyan elítélte a lépést, de lényegében beleszólni nem tud a közel-keleti ügyekbe.

Irán ezután fokozatosan lépett ki az alkuból, de az lényegi pontot, az urán katonai célú dúsítását egészen eddig nem merte meglépni, remélve a viszony javulását.

Szulejmáni halálával és a helyzet eszkalálódásával viszont Irán is végleg kilép az atomalkuból: urándúsításba kezd, amivel potenciálisan atomfegyverre tehet szert.

Ez az egész régió legnagyobb félelme, hiszen Irán köztudottan Izrael-ellenes, valamint régóta húzódó hidegháborút is vív a térség másik regionális hatalmával, Szaúd-Arábiával, és egyelőre atomfegyver nélkül és szankciók mellett is ő áll nyerésre.

Rakétái azonban nemcsak az említett két ellenfelet, hanem NATO-tagállamokat, akár európai városokat is elérnének.

Az Egyesült Államoknak így már – akár ez volt a célja, akár nem – valós indoka is lehet egy esetleges invázióra. Ennél kevesebbért is rohantak már le országot.

 

Mike Pompeo védelmébe vette az akciót

Amerikai szemszögből persze érthető a Szulejmáni elleni merénylet, hiszen a perzsák terjeszkedése főképp az amerikaiak (és szövetségeseik) kárára történt, valamint azt is elfelejtik sokan, hogy Szulejmáni utasításainak hála már több mint hatszáz katonája halt meg az amerikaiaknak,

valamint a titkosszolgálati információk átfutása után egyetlen döntéshozó sem kételkedett az akció jogosságában, és egyöntetű döntést hoztak.

 

Mike Pompeo külügyminiszter is többször is kiállt a csapás jogossága mellett: „A hírszerzés elemzése egyértelművé tette, hogy ha nem cselekszünk, és hagyjuk, hogy Szulejmáni továbbra is folytathassa terrorkampányát, akkor ez nagyobb kockázat, mint amit a héten végrehajtott akciónk jelent” – fogalmazott az ABC televízióban.

Rosszfiú volt. Kiemeltük őt a csatatérről. Azt láttuk, hogy amerikaiak, sőt, sok amerikai elleni további támadásokat szervezett. Elég volt, nem úszhatjátok meg, hogy általatok támogatott külső erőket használtok fel és közben azt hiszitek, hogy a ti hazátok biztonságban marad

– fogalmazott a külügyminiszter.

 

A perzsa álláspont

A CNN vasárnap interjút készített Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője katonai főtanácsadójával, Huszein Degán tábornokkal:

Irán az Egyesült Államok katonai létesítményei ellen fog támadásokat végrehajtani. E támadásokat Irán, és nem a szövetségesei, vagy az általa támogatott külföldi erők hajtják majd végre. Mi azt mondjuk, hogy Amerika, Trump úr közvetlen támadást intézett ellenünk, tehát mi közvetlen támadást intézünk Amerika ellen

– jelentett ki a tábornok.

Huszein Degán hangsúlyozta azt is, hogy Szulejmáni megölése után Teherán nem lát lehetőséget a tárgyalásokra Washingtonnal.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére