Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kim Dzsongun húga folytatja a családi hagyományt

Ányos Miklós

2020.06.13. 21:00

Katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga a KCNA észak-koreai állami hírügynökséghez szombaton eljuttatott közleményében, amiért Szöul szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen.

Kim Jodzsong az észak-koreai kormányzó Munkáspárt Központi Bizottságának első osztályvezető-helyettese, a közleményben úgy fogalmazott:

a déli szomszédnak adandó megtorló választ az ország hadseregének vezetőire bízza.

Nem sokkal korábban Kvon Dzsong Gun, az észak-koreai külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős részlegének vezetője azt mondta, Szöulnak fel kellene hagynia az észak-koreai nukleáris leszereléssel kapcsolatos „értelmetlen” nyilatkozatokkal. Hozzátette: Észak-Korea növelni fogja katonai kapacitásait az Egyesült Államoknak az országra jelentett fenyegetése miatt.

Pénteken Ri Szongvon külügyminiszter a KCNA állami hírügynökség által közölt nyilatkozatában szintén leszögezte: Washington politikája továbbra is hosszú távú fenyegetést jelent az észak-koreai államra és népére nézve.

Az észak-koreai vezető húga a héten már figyelmeztetett, hogy amennyiben nem ér véget a szórólapkampány, a katonai feszültség csökkentését célzó 2018-as egyezmény felmondása mellett Phenjan bezárhatja a Korea-közi összekötő irodát, valamint leállíthatja a Keszong határvárosban lévő közös ipari park működését.

Kim Jodzsong – akinek szakértők szerint döntő szava van Korea-közi ügyekben – ekkor emberi hulladéknak, korcs kutyáknak nevezte az aktivistákat, a phenjani Munkapárt Korea-közi ügyekért felelős osztályának szóvivője pedig komolytalannak nevezte a „provokáció” leállítására vonatkozó szöuli ígéreteket.

Az összekötő iroda és a keszongi ipari park a két Korea közötti békés viszony két, talán legfontosabb szimbóluma. Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet.

Szerdán a dél-koreai védelmi tárca bejelentette, hogy feljelentést tesz két, a phenjani rezsimet bíráló röplapokat terjesztő szervezet ellen. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy bár Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az ilyen jellegű, évek óta tartó szórólapkampányokat, mind ez idáig – a szólásszabadságra hivatkozva – nem tiltotta meg őket.

Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére