Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Macron belügyminisztere elismerte, hogy nem tud mit kezdeni az iszlám terrorizmussal, mégsem mond le

888.hu

2019.10.06. 16:40

Christophe Castaner francia belügyminiszter vasárnap elismerte, hogy a párizsi rendőr-főkapitányságon három nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutás rávilágított arra, hogy történtek „hiányosságok” az iszlamista támadó kiszűrésében, de jelezte, nem kíván lemondani.
Természetesen történtek hiányosságok. Természetesen történtek működési zavarok

– mondta a belügyi tárca vezetője a TF1 kereskedelmi televízióban három nappal azután, hogy a rendőrség hírszerzési igazgatóságán egy 45 éves iszlám hitre áttért informatikus konyhakéssekkel megölte négy kollégáját.

Castaner elmondta: tény, hogy az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy Michael Harponról a környezete tudta, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, és pl. azt állította, hogy „megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit, de erről az informatikus közvetlen kollégái nem tettek jelentést a feletteseknek.

Egy, az iszlamista radikalizálódással foglalkozó nyomozó felkereste az informatikus kollégáit és „határozottan megkérte őket, hogy tegyenek hivatalos jelzéseket a főnökeik felé”, de ez végül nem történt meg. A miniszter szerint ez súlyos működési zavarokra utal.

A jobboldali ellenzék szombaton jelezte: jövő héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kivizsgálására, hogyan dolgozhatott egy ilyen ember a párizsi prefektúra hírszerzési igazgatóságán, ahol olyan érzékeny adatokat dolgoznak fel, mint a terrorizmussal kapcsolatos információk.

A jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési csoportja egyértelműen Christophe Castaner belügyminiszter lemondását követeli, aki a támadást követően még azt mondta: rendőrségi kollégái soha nem észleltek aggodalomra okot adó viselkedési zavart korábban Michael Harponnál.

Továbbra is azt állítom, hogy semmilyen jelzés nem volt a támadó hivatalos dossziéjában, amely arra utalt volna, hogy radikalizálódhat. Megismételem és sajnálattal mondom, miután amennyiben valamilyen jelzés lett volna, elkerülhettük volna az egészet

– fogalmazott a miniszter, aki szerint „politikai pert” indítottak ellene azok, akik az ő alkalmasságát kérdőjelezik meg, és a lemondását követelik.

Az fel sem merül a miniszterben, hogy esetleg a terrorista munkatársai a túlzott érzékenyítés, és a píszí miatt nem mertek szólni arról, hogy Harponnak radikális gondolatai voltak, mert féltek attól, hogy iszlamofóbiával bélyegzik meg őket munkahelyükön. Ez ma Franciaország...

Hogy felmerül-e a lemondás kérdése? Nem

– jelentette ki Castaner, aki a miniszterelnök teljes bizalmát élvezi. Edouard Philippe kormányfő egy vasárnapi lapinterjúban kizárta a belügyminiszter távozását.

A 45 éves támadó – akit a helyszínen agyonlőttek – 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, konyhakésekkel gyilkolt csütörtökön. Eleinte a párizsi ügyészség még szándékos emberölés és emberölési kísérlet ügyében indított vizsgálatot, a francia terrorelhárítási ügyészég csak pénteken vette át az ügyet a bűnügyi nyomozók által addig gyűjtött bizonyítékok alapján. Tette ezt azután, hogy kihallgattak a támadó környezetéből több személyt, köztük felségét is, illetve megvizsgálták mobiltelefonját.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére