Texas a radikális baloldal egyik legfontosabb célpontja a 2020-as kampányban, fejtette ki néhány nappal ezelőtt az állam republikánus szenátora, Ted Cruz. A Biden-kampány a magányos csillag államában is igyekszik ugyanis egy protesthangulatot kialakítani és Donald Trump személyét a középpontba állítva negatív képet kialakítani az elnökről. Texast 1976 óta nem nyerte meg demokrata elnökjelölt, az állam a republikánusok egyik legfontosabb bástyája 38 elektorral és két – szinte borítékolható – szenátusi hellyel. Amerika mai állapotában semmit nem lehet biztosan állítani, de látnunk kell, hogy a szenátor – talán tudtán kívül – országos jelenségre mutatott rá. A negatív kampány kínálkozik ugyanis a leginkább járható útnak a demokraták számára, hisz a klasszikusnak számító gazdasági helyzettel nem lehet kampányolni. A Trump-adminisztráció alatt munkahelyek sokasága jött létre vagy menekült meg attól, hogy az olcsóbb munkaerőköltség reményében áttelepítsék Mexikóba. Hosszas tárgyalás után az elnök tető alá hozta a NAFTA-t felváltó – és az Egyesült Államokra nézve jóval kedvezőbb – USMCA-megállapodást, amely számos pozitív intézkedést tartalmaz. Pennsylvania és Michigan ipara, vagy épp a középnyugat mezőgazdasága a Trump-adminisztráció nyertese. Az elnök ezek mellett – 2016-hoz hasonlóan – földrajzilag szelektív kampánykörutat tart. Elég végig nézni Trump kampánykörútját, hogy lássuk: alig tölt időt olyan államokban, ahol nem lát esélyt a győzelemre.

Marad tehát a negatív kampány a Demokrata Párt részéről, hisz saját jelöltjükre aligha építhetnek mást. Joe Biden legfőbb erényei ugyanis egyben legfőbb hátrányai is:

Nem radikális baloldali, eltérően Bernie Sanderstől. Ugyanakkor kérdés, hogy a radikális baloldal szavazóit meg tudja-e szólítani olyan nagyszabású ígéretek nélkül, amelyeket Sanders megígérhetett, de a párt jelöltjeként Biden nem. A koronavírus-válság kirobbanása előtt úgy tűnt, hogy a magát demokratikus szocialistaként aposztrofáló Bernie Sanders könnyedén megnyerheti a demokrata előválasztást, és 2016 után ismét mindent meg kellett mozgatnia a pártelitnek, hogy ez ne így legyen. Vagyis a „progresszív demokraták” legfeljebb a kisebbik rosszként választhatják Bident.

Ő az első – és eddig egyetlen – fekete elnök alelnöke. Messze nem biztos azonban, hogy ez elég azoknak a feketéknek a megnyeréséhez, akik hozzájárultak Barack Obama megválasztásához. Obama 2016-ban ugyan visszafogottabban vett részt a Clinton-kampányban, de nagy különbség, hogy akkor a Demokrata Párt e nélkül is biztosnak érezte a győzelmet. Biden esetében azt látjuk, hogy a demokraták túl akarják biztosítani magukat. S itt jön képbe a negatív kampány szerepe.

Jelenleg a baloldal talán egyetlen igazán hatékony kampányeszköze minden negatív eseménynek a regnáló elnökhöz való hozzákötése.

A koronavírus-válság kapcsán semmi mást nem hallani a mainstream médiából, mint hogy az elnök rosszul kezelte azt. Fel sem merül a demokrata kormányzók és polgármesterek felelőssége. Így Bill de Blasióé, aki polgármesterként a vírus egyik gócpontjának számító New Yorkban nem tett gyakorlatilag semmit a több ezres BLM-tüntetések ellen.

George Floyd halála kapcsán hasonlót tapasztalhatunk. Rendszerszintű rasszizmusról beszél a liberális fősodor, miközben nem kerül szóba, hogy Delaware állam szenátoraként Joe Biden nem csak megszavazta, de lelkes támogatója – egyben egyik előkészítője – volt annak az 1994-es bűnügyi törvénynek, amelyet sokan az első lépésnek tartanak a rendőrség militarizálódása felé vezető úton. Persze itt is felmerül a demokrata vezetők elkendőzött felelőssége. Jó példa Portland, ahol a városi tanács megtiltotta a helyi rendőrségnek a Homeland Securityvel történő együttműködést. Ugyanekkor Ted Wheeler polgármester kilátogatott egy tüntetésre, ahol a szövetségi erők könnygázt vetettek be, majd a New York Timesnak kijelentette, hogy véleménye szerint erre semmi okuk nem volt, Trump elnök pedig jogtalanul avatkozik be a városok ügyeibe.

Azt látjuk tehát, hogy a Demokrata Párt a teljes arzenálját felvonultatja a Trump elleni negatív kampányra polgármesterektől a szövetségi törvényhozáson át Joe Bidenig. Eklatáns példa, hogy mennyire mindent a protestszavazatok megszerzésének rendelnek alá, hogy Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke, a konzervatív oldalon általános felháborodást keltve Trump-vírusnak nevezte a koronavírust, Joe Biden pedig az első rasszista elnöknek Trumpot.

Ezzel párhuzamosan Trump igyekszik hangsúlyozni, hogy Biden a radikális baloldal jelöltje, akire a saját pártjában is csak átmenetként tekintenek. Ez jól látszik azokból a nevekből, akik lehetséges alelnökjelöltként keringenek a köztudatban. Kamala Harristől Susan Rice-ig a párt progresszív oldalának képviselői. A kép persze akkor válik teljessé, ha látjuk, hogy a fősodorhoz tartozó demokrata képviselők sorra veszítik az előválasztásokat az Alexandria Ocasio-Cortez és Bernie Sanders által támogatott radikális baloldali jelöltekkel szemben. A demokraták progresszív szárnya egy teljes hatalomátvételre készül, amelynek Joe Biden a trójai falova.

A Demokrata Párt nem is feltétlenül többséget igyekszik teremteni magának, hanem minden elképzelhető kisebbséget magához láncolni. Egyetlen kivétel az amerikai zsidóságtól történő látványos eltávolodás, ami együtt jár a muszlim szavazók felé történő ugyancsak látványosan közeledéssel. Ebben persze jelentős szerepük van a szintén a radikális szárnyhoz tartozó kongresszusi képviselőknek: a szomáliai születésű Ilhan Omarnak és Rashida Tlaibnak, akinek ősei a Palesztin Autonómia területéről származnak.

Felmerül persze a kérdés, hogy mit tehetnek a republikánusok egy ilyen egész pályás letámadás ellen? A legfontosabb tanácsot talán megint csak Ted Cruz fogalmazta meg. A demokraták azt akarják elhitetni a választókkal, hogy a jóságos „Joe bácsi” küzd az őrült és erőszakos Trump ellen. Hogy a választás pusztán a két jelölt küzdelme. A republikánusoknak azt kell elmondaniuk, hogy ez nem igaz, hogy a választás nem csak a két személyről szól. Hogy november 3-án az embereknek ügyek között kell választaniuk: szabad verseny vagy szocializmus között, az alkotmány vagy az erőszak között. Ha ez sikerül, Trump és a republikánusok győztesen kerülhetnek ki a versenyből.