Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Olaszországban már több mint ötvenezren haltak meg a járvány következtében

888 / MTI

2020.11.24. 08:05

A koronavírus-járvány második hullámában Olaszországban most először csökkent az aktív fertőzöttek száma, miközben a halálos áldozatok száma elérte az 50 453-at az egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint.

Egy nap alatt 630 beteg veszítette életét, ami enyhe csökkenést jelent az utóbbi napokhoz képest. A halottak többsége férfi, az elhunytak átlagéletkora 82 év. A járvány első időszakában, február vége és május vége között a halálos áldozatok száma valamivel több mint 33 ezer volt.

Az utóbbi huszonnégy órában 22 930 új beteget szűrtek ki a korábbi több mint 28 ezer után, de negyvenezerrel kevesebb tesztelés elvégzésével. A tesztelésk és az azok során kiszűrt fertőzöttek aránya továbbra is tizenöt százalék körüli. Pozitívnak számít, hogy az aktív fertőzöttek száma vasárnaphoz képest csökkent, ami először történik meg a második hullám kezdete óta. Egy nap alatt csak kilenccel emelkedett az intenzív osztályon kezeltek száma a korábbi harmincnégyhez képest, miközben november 17-én még százhúsz új beteg került lélegeztetőgépre.

Az aktív betegek száma meghaladja a 796 ezret. Az egészségügyi hatóságok számításai szerint a járványgörbe a következő napokban, november 26-án vagy 27-én éri el a tetőpontot, több mint 830 ezer aktív beteggel, és ez a szám az előrejelzések szerint a mostani korlátozások fenntartásával karácsonyra megfeleződhet.
Jelenleg több mint 38 ezer fertőzöttet kezelnek kórházban, 3810-en vannak intenzíven.

Az adatok szerint 212 orvos halt meg a járványban. Más munkahelyeket is számítva több mint 66 ezren fertőződtek meg munkavégzés közben.
Olaszországban élénk vita zajlik a kormány és a tartományok között, mivel utóbbiak a szigorú korlátozások karácsony előtti és alatti feloldását sürgetik a térségek gazdaságának segítésére és a családi ünneplés biztosítására. Minél előbbi nyitást kérnek a sípályák üzemeltetői is, emlékeztetve, hogy a síturizmus évi 40 millió turistát, 12 milliárd eurós forgalmat és 60 ezer munkahelyet biztosít. Giuseppe Conte miniszterelnök közös európai rendelkezést sürgetett a sípályák zárva tartásáról. Az alpesi Alto Adige kormányzója kompromisszumos javaslatként azt kérte, hogy a pályákat legalább a helyiek előtt megnyithassák. A venetói Cortina d’Ampezzo polgármestere „pótolhatatlan” kárnak nevezte a téli üdülőhelyek zárva tartását, hangoztatva, hogy a sípályákon be tudják tartani a járványügyi előírásokat. Hangoztatta, hogy felére csökkentik a síliftek kihasználtságát.

Októberben azonban a sípályákat akkora tömeg lepte el, hogy a hatóságok azonnal lezárták azokat.

Francesco Boccia, a kormány és a tartományok közötti párbeszédért felelős miniszter kijelentette, hogy „nem helyénvaló ünneplésről, karácsonyi vacsoráról, síelésről vitatkozni, amikor sok olasz meg sem éri a karácsonyt”.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére