Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: magyar vállalat nyerte el az indonéziai elektronikus útdíjhálózat kiépítését

888.hu

2021.01.30. 11:15

Magyar vállalat nyerte el a Föld negyedik legnépesebb országa, Indonézia egészére kiterjedő elektronikus útdíjhálózat kiépítését – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton közösségi oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: ez a valaha volt egyik legnagyobb mértékű magyar technológiai export, amellyel

a győztes magyar cég több mint 300 millió dolláros beruházást valósít meg. Nemcsak kiépíti, de országszerte üzemelteti is majd az elektronikus útdíj-rendszert Indonéziában

- tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a beruházás újabb egyértelmű bizonyíték arra, hogy

a magyar technológia világszinten versenyképes hiszen európai és ázsiai versenytársak sorának legyőzésével vezetett az út a sikerhez Jakartában.

Úgy fogalmazott: büszke a Roatex Zrt. sikerére és örömét fejezte ki, hogy segíthették útjukat. Ahogy eddig is, úgy a jövőben is a kormány szövetségese lesz minden olyan magyar vállalat, amely kész befektetni a külpiaci sikerek érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére