Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Több ezer agyhalott tüntetett a rasszizmus ellen Németországban

Horváth Tamás

2020.06.14. 21:10

A résztvevők között volt a Nagymamák a szélsőjobb ellen (Omas gegen Rechts) nevű szervezet is.

Több ezer ember részvételével tartottak tüntetéseket vasárnap Németországban a faji megkülönböztetés és a társadalmi igazságtalanság ellen – közölte az MTI.

A legnagyobb megmozdulás Berlinben volt, ahol a főváros és az egész ország egyik jelképeként számontartott Brandenburgi kaputól a Neukölln nevű városrészig tartó, kilenc kilométer hosszú élőláncot alkottak a tüntetők.

A koronavírus-járvány miatt nem egymásba kapaszkodtak, hanem egy színes szalagokból font köteléket tartottak közösen, egymástól másfél, két méterre állva. Csaknem valamennyien a szájukat és az orrukat takaró maszkot is viseltek. A szervezők számításai szerint 20 ezren, a rendőrség előzetes adatai szerint nagyjából kilencezren lehettek.

A társadalmi szolidaritást jelképező kötelékkel megmutattuk, hogy összetartozunk – nyilatkozott a tüntetést szervező Unteilbar (Megoszthatatlan) elnevezésű kezdeményezés szóvivője a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak.

A kezdeményezéshez a szakszervezetek országos szövetségétől (DGB) a Nagymamák a szélsőjobb ellen (Omas gegen Rechts) nevű csoportosulásig 130 társadalmi szervezet és civil egyesülés csatlakozott, mindegyik vállalta, hogy a demonstrációra kijelölt terület egy-egy szakaszán gondoskodik a fertőzéshigiéniai szabályok betartásáról.

A demonstráció egyik résztvevője

Az egyes csoportok a tüntetés témáját szélesen értelmezve számos követelést fogalmaztak meg a transzparenseken. Így például látható volt az amerikai rasszizmusellenes demonstrációkról kölcsönzött „A fekete életek is számítanak” (Black lives matter) szlogen, a németországi antirasszista tüntetéseken megszokott „A rasszizmus öl” (Rassismus tötet) felirat, de az „Állítsuk meg a klímaváltozást, 100 százalék megújuló energiát!” (Stoppt den Klimawandel, 100 Prozent erneuerbare Energien) és a „Több pénzt az oktatásra!” (Mehr Geld für Bildung) felirat is.

A szervezők szóvivője erről elmondta, hogy sok különböző tartalmi követelés mutatkozott meg, amelyek azonban mind ugyanazon irányba, egy „klímabarát, szociális, antirasszista és a nemek közötti egyenlőségre alapuló társadalom” kiépítésére irányulnak.

Egy héttel korábban a német főváros keleti részének központjában, az Alexanderplatzon 15 ezren, főleg fiatalok demonstráltak a faji megkülönböztetés és a rendőri erőszak ellen. A téren zsúfoltság alakult ki, jóformán senki nem tartotta be a fertőzésveszély csökkentését szolgáló távolságtartási szabályt. A vasárnapi tüntetéssel a szervezők azt is meg akarták mutatni, hogy létezhet egyensúly a gyülekezési szabadság érvényesítése és a járványügyi védekezés között.

A szervezők és a tüntetést egy 1200 emberből álló egységgel biztosító rendőrség vezetői is elégedettek az eredményekkel.

Az új koncepció bevált, a tüntetés példamutató volt – nyilatkozott az RBB-nek a rendőrség szóvivője.

Hasonló megmozdulásokat más német nagyvárosokban, köztük Hamburg és Lipcsében is tartottak vasárnap.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére