Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Von der Leyen megvédené az európai életmódot, ezzel ki is ugrasztotta a sivalkodókat a bokorból

Forisek Ádám

2019.09.11. 18:25

Új posztot hozott létre az Európai Bizottság új elnöke, melynek célja az „európai életforma védelme”. Mondani sem kell, hogy ennek hatására megindult a sivalkodáscunami.

Ursula von der Leyen a héten mutatta be az Európai Bizottság új összetételét. Az egyik újdonság, hogy a pozíciók sokkal kevésbé formálisak, már ami a megnevezésüket illeti.

Ezt mi sem jelzi jobban, mint az európai életmód megvédéséért felelős portfólió, amelyet egyébként a görög politikus, Margarítisz Szkínász kapott (ő eddig az Európai Bizottság szóvivője volt). Mint mondta, hivatalának feladata többek között az, hogy „eredményesebben védjék az európai polgárokat és a határokat”, célja pedig, hogy az „európaiakat megvédje és megerősítse.”

A pozíció nem kis felháborodást keltett a közösségi médiában, ahol a nem túl kreatív „fasiszta” jelzővel illették, de nemcsak az interneten, hanem Brüsszelben is előmásztak a sivalkodók.

Az európai életmód megvédéséért felelős portfólió létrehozása annak érdekében, hogy kezeljük a migrációval kapcsolatos legitim félelmeket és aggodalmakat, teljesen hibás és elítélendő

– vélekedett a holland bevándorláspárti politikus, Sophie in 't Veld.

Felháborodásának adott hangot Ska Keller német zöldpárti politikus is, aki úgy tűnik, magától értetődőnek veszi, hogy a „menekültek” megsegítése és az európai értékek egyet jelentenek.

Egy francia zöldpárti politikus, bizonyos Damien Careme pedig a portfólió elnevezését „förtelmesnek” titulálta.

A sivalkodók sorához csatlakozott nem meglepő módon a sorosista Amnesty International is, amelynek munkatársa szerint „a migráció és a biztonságpolitika összekötése aggodalmas üzenetet küld”.

És mit mond erre von der Leyen?

Az Európai Bizottság elnöke a kritikákra azzal reagált, hogy a portfólió neve már július óta ismert, a cél pedig nem más, mint védeni az európai értékeket és a demokráciát a terrorizmussal szemben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére