A második világháborút követően a nyugati ember életére hatással lévő változások, az individualizmus térhódítása, valamint a hagyományos értékek és a vallás háttérbe szorulása együttesen kezdték ki a házasság addig gránitszilárdságúnak hitt intézményét.

A hagyományos családmodellnek számos alternatívája született, melyek aztán egyre inkább elterjedtek az európai és a nyugatos (észak-amerikai, ausztrál, új-zélandi) társadalmakban.

Az együtt élő, de házasságot nem kötött párok élettársi kapcsolatától kezdve a gyermekeikkel csonka családot alkotó elvált (vagy össze sem házasodott) anyákon/apákon keresztül az azonos neműek házasságáig rendkívül széles a paletta.

Evidensnek tűnik, de több kutatás is megerősíti, hogy a hagyományos családban (apa, anya, gyerekek) felnövő gyerekek jobban teljesítenek az élet különböző területein, mint azok, akik csonka családban nevelkednek.

Az amerikai Princeton Egyetem kutatása, a Fragile Families and Child Wellbeing Study szerint a vizsgálat részét képező 1998 és 2000 között születettek esetében egyértelműen kirajzolódik a tendencia, miszerint azok, akik kétszülős családban nőnek fel, jobban teljesítenek az iskolában, mint azok, akiket csak egy szülő nevel.

Továbbá a tanulmány kitér rá, hogy egy kétszülős család gyereke kétszer akkora eséllyel érettségizik le az Egyesült Államokban, mint egy csonka család sarja.

Ezek az arányok még azokra az esetekre is igazak, amikor egy jómódú, stabil egyszülős családban felnövő gyerek eredményeit hasonlítjuk össze egy hagyományos családban nevelkedő gyerek eredményeivel.

A kutatást készítő egyik professzor, Sara McLanahan szerint, ha két szülő működik együtt, hogy a gyermeküknek a lehető legtöbb törődést és a lehető legjobb körülményeket biztosítsák, akkor egész egyszerűen ezekből többet kap a gyerek, mintha csak az egyik szülővel élne egy háztartásban.

A Princeton Egyetem tanulmánya megállapítja, hogy még a házassági és az élettársi kapcsolatban élő szülők gyermekei között is kirajzolódik a különbség az előbbiek javára. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a házasságok általában stabilabbak és kiegyensúlyozottabbak, mint az élettársi kapcsolatok.

Egy másik, 2000-ben elkészített brit tanulmány, a Millenium Cohort Study is hasonló eredményre jutott, leszámítva néhány árnyalatnyi eltérést (például itt sokkal kevésbé számít, hogy a kétszülős családban nevelkedő gyerek szülei összeházasodtak-e vagy csak együtt élnek).

A brit kutatás szerint a legszembetűnőbb különbség a tizenéves lányok esetében mutatkozik meg: míg a kétszülős családban élő tinilányok „mindösszesen” 22 százaléka produkálja a depresszió tüneteit, addig az egyszülős családban élők 27 százaléka.

Természetesen ez egy nagyon kényes téma, amely ráadásul a posztmodern társadalmakban egyre több embert érint, s bár valóban nem szabad általánosítani, mert vannak pozitív és negatív kivételek is, a trendek magukért beszélnek: a csonka családban felnövő gyermekek az élet számos területén hátrányból indulnak, személyiségfejlődésüket negatívan befolyásolja, ha csak az egyik szülővel élnek együtt.

Sajnos a bajt csak tetézi, hogy a válások száma is soha nem látott magasságokban van,

A helyzet Magyarországon sem túl rózsás, bár 2010 óta a házasságkötések száma növekszik, a válások száma pedig csökken, még mindig a magyar házasságok fele ér véget a bíróságon.