Címke: baloldali városvezetés
A főváros szerint azért nem tudnak magasabb bért adni a kukásoknak, mert az állami hulladékkezelő holding visszatartja a budapestiek által befizetett szemétdíj egy részét. A valóság ezzel szemben az, hogy az állami cég idén 1,4 milliárd forinttal többet utalt át a fővárosnak, mint amennyi a szemétdíjból befolyt, s ezen felül további egymilliárdot fizetett ki a szemétszállítással összefüggésben. Karácsony és a Mártha Imre vezette fővárosi közműcég mostanáig semmilyen hivatalos eljárást nem kezdeményezett az állításuk szerint évek óta fennálló, milliárdos állami tartozás miatt – írja a Világgazdaság.
Hála istennek, Budapest is csatlakozik a Városok energiatakarékossági sprintjéhez, az angolul sokkal szebben hangzó Cities Energy Saving Sprint programhoz! Már csak ez az apróság hiányzott a teljes lelki kielégüléshez, a földöntúli boldogság eléréséhez. Szép fővárosunk vezetői azonban időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve ezt is elintézik nekünk.
Kinevette a dugók miatt panaszkodó autóst Karácsony
A főpolgármesteri stáb egy tagja pedig azt javasolta a közlekedési helyzet miatt panaszkodó budapestinek, hogy szálljon ki az autójából – írja a Mandiner.
Lipótváros fideszes polgármestere kitalálta, hogyan lehetne megkönnyíteni a lakossági parkolást, a főváros ellehetetlenítette, majd elkezdte megvalósítani az ötletet, csak egy másik kerületben – írja a Mandiner.
Budapest főpolgármestere (egyben Gyurcsány Ferenc előválasztási jelöltje) éppen 100 napja, május 15-én indította el kampányát, amely eddig igazi vesszőfutásnak bizonyult. A Mediaworks Hírcentruma (MWH) összegyűjtötte a baloldali budapesti városvezetés összeomlásához vezető főbb mozzanatokat.
Torzó maradhat sok kerületi beruházás, lejárt támogatások, csökkentett műszaki tartalmak, megtorpant projektek és elrontott fejlesztések jellemzik az előző ciklusban fedezettel rendelkező és jóváhagyott budapesti elképzeléseket – írta a Magyar Nemzet szerdán.