Máthé Zsuzsa a 888-nak: Az élet kultúrája hanyatlóban van
2022.09.14. 15:10
Amint arról a 888.hu is beszámolt, módosul a magzati élet védelméről szóló törvény végrehajtási rendelete.
A Pintér Sándor belügyminiszter által aláírt módosítás értelmében nemcsak a terhesség megszakításához szükséges kérelmező lap adattartalma változik, hanem ezzel együtt maga a folyamat is.
Ez bizonyítja, hogy az édesanya számára az egészségügyi szolgáltató „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” egyértelműen azonosítható módon bemutatta. Ez többek között a baba szívverésének hangja is lehet.
Máthé Zsuzsa portálunk érdeklődésére elmondta:
A változtatás olyan értelemben fontos lépés, hogy a magzat szempontjait is figyelembe vették legalább addig, amíg egyfajta üzenetet tud küldeni az édesanyának, mielőtt ő döntést hoz a sorsa felől. A diagnosztikai módszerek lehetővé teszik azt, hogy egy nagyon egyszerű, néhány másodpercig tartó, fájdalommentes vizsgálattal a kismama legalább néhány másodperc erejéig meghallgathatja a magzat szívhangját. Ez nemcsak a baba szempontjából fontos, hanem a krízisben lévő, az abortuszt fontolgató nő számára is. Hiszen ahhoz, hogy meg tudjon hozni egy fontos döntést, kettejük között legalább egyszeri találkozásnak létre kell jönnie.”
A Szent István Intézet igazgatója aláhúzta:
Mi nagyon örülünk annak, hogy ez a fajta változtatás megtörtént, ameddig még el lehet menni ebben a társadalmi klímában. Ezt sokan felhasználják politikai feszültség keltésére, miközben jogsérelem nem történik. Sőt, a krízisben lévő anyák döntés előtti tájékozottságának szabadsága is nőtt, illetve a magzatok jogai is bővültek. Csak hozzáadott értéke van a változtatásnak.”
Hozzátette: a döntési jog nem csorbul, az eljárásrend továbbra is változatlan. Ha egy nő mégis úgy dönt, hogy nem képes megtartani a gyermekét, akkor ugyanazon a folyamaton kell átesnie, mint eddig.
Az elmúlt években a művi terhesség-megszakítás kérdése a politika frontvonalába került. Máthé Zsuzsa szerint ez egy kulturális-civilizációs kérdés, a nyugati civilizációnak a válságtünete az, hogy miként tekint a megfogant emberi életre. Rámutatott, hogy miközben minden kisebbségnek a jogát a végletekig szeretnék biztosítani, azokról nem vesznek tudomást, akik még a magzati korukban vannak.
Az élet kultúrája hanyatlóban van ebben a civilizációban.”
Ugyanakkor vannak ellenirányú trendeket, az Egyesült Államokban is nemrégiben voltak hasonló törekvések.

Óva intenék mindenkit attól, hogy ezt a változtatást politikai szemüvegen át nézze, mert abban egyet kell értsünk, hogy mi a jó egy válságban lévő anyának és egy megfogant babának. Józan és épeszű ember nem mondatja azt, hogy az abortusz egy jó eszköz lenne, hogy egy esetlegesen nem várt várandóságot megoldjunk.”
– jelentette ki Máthé Zsuzsa.
A Szent István Intézet által végzett kutatásból kiderült, hogy a magyarok 56%-a a fogantatás pillanatára teszik az emberi élet kezdetét. A nők között ez az arány 64 százalékos.
Ez egy biológiai tény, hogy a fogantatás pillanatában létrejön az a DNS, amely az apáétól és az anyáétól teljesen különbözik, tehát egy önálló emberi személy kezdi meg az életét.”