Gyurcsány titkolózik: nem árulja el, hogy milyen tranzakciót takar a vagyonnyilatkozata
2022.09.13. 18:00
A Magyar Nemzet továbbra is sötétben tapogatózik, miután a volt kormányfő, illetve a sajtóosztály illetékesei egyelőre semmiféle választ nem adtak.
Nem tudni ugyanis, hogy a volt kormányfő a tulajdonában lévő ingatantok közül melyiktől válna meg, hiszen az összeg nagysága azt feltételezi, hogy egy jelentős értékű lakásról lehet szó.
– írta meg a lap. Hozzátették, hogy ez utóbbi egyébként egy több mint 3000 négyzetméteres telken lévő 267 négyzetméteres családi ház.
A pápai lakás tehát szóba sem jöhet, hiszen teljességgel kizárt, hogy erre az ingatlanra valaki közel félmilliárd forintos foglalót vagy előleget tenne le. A kötcsei családi ház esetében sem igazán életszerű az említett mértékű összeg kifizetése.
A kérdőjelek számát növeli az a körülmény, hogy a politikus a 2020. valamint a 2021. januári vagyonnyilatkozatában a szóban forgó rubrikában még csupán 225 millió forintot, 2022 januárjában pedig már 348 milliót tüntetett fel.
Az tény, hogy egy évek óta húzódó lakásvásárlási ügyről van szó, de egyelőre rejtély, hogy az évről évre szaporodó milliók mögött valójában milyen tranzakciók állhatnak.
Fontos megjegyezni, hogy az a Szemlőhegy utcai villa, amelyben a Gyurcsány házaspár él, Dobrev Klára és édesanyja, Apró Piroska tulajdonát képezi, vagyis az ingatlanhoz a volt miniszterelnöknek a telekkönyv szerint semmi köze nincs.