Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Bejelentette az UEFA, hogy nézők előtt rendezik meg az Európa-bajnokságot

888.hu - MTI

2021.04.09. 22:00

Az UEFA erre vonatkozó közleményét a magyar szövetség (MLSZ) a honlapján ismertette pénteken, egyúttal arról számolt be: Budapest célja, hogy a Puskás Arénában sorra kerülő három csoportmérkőzésen és egy nyolcaddöntőn a nézőtéri ülőhelyek száz százalékát elfoglalhassák a szurkolók, amennyiben megfelelnek a belépés szigorú követelményeinek.

Az UEFA köszönetét fejezte ki a tagszövetségeknek, valamint a nemzeti és helyi hatóságoknak, amelyek szorosan együttműködnek vele a szurkolók biztonságos visszatérése érdekében. Az európai szövetség az egészségügyi világszervezettel, a WHO-val is együttműködik annak érdekében, hogy csökkenteni tudja a koronavírus-világjárvány jelentette kockázatokat.

Amint az az mlsz.hu oldalon szintén olvasható, nyolc rendező város már megerősítette, hogy a járványhelyzet, valamint a helyi átoltottság előrelátható júniusi-júliusi alakulása alapján stadionja várhatóan mekkora kapacitással fogadhat szurkolókat.

Az UEFA közleménye szerint München, Róma, Bilbao és Dublin április 19-ig haladékot kapott arra, hogy közölje a nézők beengedésére vonatkozó elképzelését annak érdekében, hogy rendező maradhasson.

A tájékoztatás arra is kitér, hogy a külföldi mérkőzésekre elutazó szurkolóknak be kell tartaniuk az adott országok határátlépésre vonatkozó korlátozásait és szabályait, beleértve a karanténszabályokat is. A rendező országok jellemzően nem adnak felmentést ezen szabályozások alól a jeggyel rendelkező szurkolóknak, négy rendező város – köztük Budapest – azonban bejelentette, hogy a hatóságok különleges eljárásokat léptethetnek életbe annak érdekében, hogy megkönnyítsék az országba történő beutazást.

A Budapestre utazó külföldi állampolgárok az országba történő belépést megelőző öt napban elvégzett két negatív Covid-teszttel, vagy hat hónapnál nem régebbi megbetegedést igazoló dokumentummal jöhetnek Magyarországra.

A mérkőzéseken való részvétel továbbra is önkéntes: azok a szurkolók, akik szeretnék visszaváltani korábban megvásárolt jegyeiket, április 22-én 18 óráig tehetik meg az UEFA hivatalos jegyértékesítési felületén, ez esetben az UEFA a teljes vételárat visszatéríti számukra – írja az MLSZ.

A szövetség kiemeli, hogy az Európa-bajnoki részvételt novemberben kiharcoló válogatottak – Magyarország, Észak-Macedónia, Skócia és Szlovákia – számára az UEFA májustól fenntartja az újabb jegyértékesítési kör lehetőségét.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére