Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Bölöni László lett a Gent labdarúgócsapatának vezetőedzője

Ányos Miklós

2020.08.21. 07:00

Bölöni László lett a belga labdarúgás élvonalában szereplő KAA Gent vezetőedzője.

Az előző szezonban bajnoki ezüstérmes klub honlapjának csütörtöki bejelentése szerint az erdélyi születésű szakember megbízatása két évre szól. A Gent a belga sorozatok mellett a Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt, a harmadik fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Érzem a felelősséget, érzem azt, hogy milyen munka vár rám

– fogalmazott az M1 aktuális csatornának a 67 éves edző.

Bölöni harmadszor vállalt munkát Belgiumban, 2008 és 2010 között a Standard Liege, a legutóbbi három idényben pedig a Royal Antwerp csapatát irányította. Utóbbi együttestől – amelyet kupadöntőbe vezetett – májusban távozott. Csütörtökön már edzést is tartott új állomáshelyén, és mint a telefonos interjúban elmondta, a játékosok 60 százalékát már ismerte.

Ellenfélként általában a pozitív, a jó dolgokat látod bennük elsősorban, mikor pedig a saját játékosaid lesznek, akkor sokkal kritikusabb leszel velük szemben

– emelte ki Bölöni. Leszögezte: célja az, hogy tükörbe nézve azt érezze, képességei maximumát nyújtotta a csapatért.

Senki nem akar jobban bajnok lenni, mint én, ám az elvárásokat mindig leredukálom arra, ami számomra a legfontosabb, hogy a munkámat kritikus szemmel nézve tudjam pozitívan értékelni.

Bölöni játékosként 107-szer szerepelt a román válogatottban, edzőként pedig Belgium mellett dolgozott francia, portugál és görög élvonalbeli kluboknál, illetve a Közel-Kelet több országában, továbbá a román nemzeti együttes szövetségi kapitánya is volt.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére