A világranglista ötödik lettektől (1–6) és hatodik szlovákoktól (1–12) elszenvedett vereség után már nem sok remény maradt, hogy a négy európai selejtezőcsoport két legjobb csoportharmadik helyére odaérhetnek a magyarok. A gólarányon kellett javítani, sajnos a többi eredmény úgy alakult, hogy egy 16 gólos diadalt kért az egyenlet, hogy ott lehessünk a decemberi svájci tornán.

Egy ekkora siker a floorballban nem elérhetetlen cél: a finnek például a trencséni kvalifikációjukon 37–0-ra győzték le az osztrákokat egy nappal korábban. A gond csak az, hogy az említett két nemzet között 27 hely a távolság a rangsorban, míg a mieink csak eggyel előzik meg azt a Hollandiát (18.), amelyet földbe kellett volna döngölnünk a mindent eldöntő meccsen.

A győzelem sikerült, a 4–1-es siker is szép eredmény, de a vébére így nem jutottunk ki.

Ezek hallatán akár elégedetten kérdezhetnénk is: hol itt a gond? A csapat felvette a nemzetközi ritmust, csak öt góllal kapott ki a világelithez csatlakozó lettektől, és nem égett le Szlovákia ellen sem. A fiatalok 2-3 év múlva akár be is érhetnek, és akkor már senki és semmi nem állítja meg őket. Jól hangzik, csak a valóság borúsabb, mert a lányok egyedül a válogatottban kaptak nemzetközi szint elérésére alkalmas képzést, a klubcsapat, így a hazai bajnokság csak lassítja a fejlődést.

A sportág legalapvetőbb problémája még mindig a pénztelenség, emiatt gyakran a saját szabadidejükből és pénzükből áldozó hősök tartják lélegeztetőgépen a magyarországi floorballt. Például a női csapat edzői: Varga Dénes és Csík Dániel.

Ezek tükrében a női válogatott eredménye jónak mondható, hiszen a kötelezőt hozta a csapat, az alacsonyabban jegyzett válogatottat megverte, minden meccsen szerzett gólt, bántóan nagy arányú vereségbe nem futott bele. Sajnos a plusz, a kijutás nem jött össze. Azért szép volt, lányok!