Elérkeztünk az utolsó előtti csoporthoz, a G-hez. Ahogyan az előző cikkekből már kiderült, szinte az összes nagyágyú sorra került már. Két olyan válogatott van még, akik ugyan nem egyértelmű esélyesek, de sokan "titkos favoritnak" vélik őket.

Anglia a vébék örök vesztese, 1966-ban hazai pályán ugyan megnyerték a tornát, de azóta mindig esélyesként esnek ki a csoportból, esetleg a legjobb 16 között. Az angol focit nem szeretem, nem drukkolok az angoloknak. Egy nagy generáció már kiöregedett, kíváncsi leszek a mostaniakra, bár természetesen a játékosok zömét ismerem. Érdekesség, hogy a teljes keret otthon játszik a Premier League-ben.

Az angolok két éve az Eb-n szokás szerint leégették magukat, nem várok mást most sem. Viszont el kell ismerni, hogy az angolok nélkül nem lenne igazi egy vébé, a foci alapítóiként ott a helyük.

Belgium bizonyos szempontból Svájchoz hasonlítható. Ahogy olyan, hogy "svájci nemzet", úgy "belga nemzet" sem létezik, sőt, ahogy Nigel Farage is megmondta, Belgium tulajdonképpen nem is igazi ország. Ezek tükrében aztán nem is lehet kivetnivalót találni abban, hogy a svájcihoz hasonló multikulti válogatottjuk van. Amiben viszont jobbak Svájcnál, az az, hogy sokkal jobb focistákat honosítgattak, plusz ott van még De Bruyne, Vermaelen és Vertonghen. Erős a keret nagyon, a négy közé simán eljuthatnak, az Eb-ről emlékezhetünk rá, hogy még egy összeszedett, jól összerakott magyar válogatottat is milyen simán léptek át.

Tunéziáról annyi pozitívum mondható el, amit Egyiptomról és Marokkóról már elmondtam. A keretükben nem találtam ismerős nevet, a játékosok zöme – nem túl meglepő módon – a francia bajnokságban játszik.

Itt van még Panama, ezt a tényt pedig nehéz értelmezni. Csak remélni tudom, hogy a világbajnokságon megmutatják, hogy nem véletlenül jutottak ki, van helyük a tornán. A realitásból kiindulva valószínűleg bokszzsákok lesznek, de az angolokból például kinézem, hogy botlanak ellenük.