Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Magyarország rendezi az öttusa-világkupa döntőjét

888.hu, MTI

2021.03.08. 15:50

A finálé házigazdája eredetileg Szöul volt, de a koronavírus-járvány megfékezésére hozott dél-koreai korlátozások, az ottani szigorú karanténkötelezettség miatt változtatásra volt szükség.
Magyarország rendezi az öttusa-világkupa döntőjét

– határozott a sportág nemzetközi szövetsége (UIPM).

Klaus Schormann, az UIPM elnöke másfél hete, a Budapesten rendezett fedett pályás idénynyitón tájékozódott a magyarországi helyzetről és a vk-finálé itteni megrendezésének lehetőségéről, majd a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága szavazta meg a cserét. A vk-döntő időpontja nem változik, azaz május 13-a és 16-a között bonyolítják le.

A vk-sorozat tavaly a kairói nyitány után a pandémia miatt félbeszakadt.

Most március 24-étől 28-áig Budapesten folytatódik, aztán áprilisban két fordulót rendeznek Szófiában, végül pedig következik a finálé.

Az UIPM hétfői közleménye kiemeli, hogy Magyarország idén három kiemelt esemény helyszíne lesz, mert a márciusi vk-verseny és a májusi döntő között április 22–25-én tesztversenyt is rendez, amelyen az újfajta, rövidebb, pörgősebb lebonyolítást finomítják. Mindezeket megelőzte a Peridot elnevezésű fedett pályás viadal, amely gyakorlatilag egy év szünet után az első megmérettetési lehetőség volt a nemzetközi mezőny számára.

A magyar fedett pályás versenyen láthattuk, mennyire értékelték a versenyzők és az edzők a magas színvonalú szervezést, és nagyon jó hír a közösségünk számára, hogy a világkupadöntő megrendezését illetően még egyszer számíthatunk Magyarországra”

– fogalmazott Klaus Schormann, aki egyben köszönetet mondott a magyar szövetségnek, illetve a tágabb sportközösségnek és a politikának a „hihetetlen támogatásért”, amelyet a jelenlegi nehéz helyzetben a sportágnak nyújt.

Óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség is a szervezőbizottság számára egy ilyen rangos esemény megrendezése, de élvezzük a sportvezetés, az Emmi támogatását, bizalmát, ami szükségszerű ahhoz, hogy ennyi versenyt rendezhessünk, és a nemzetközi öttusaélet számára segítő kezet biztosítsunk ebben a rendkívüli pandémiás helyzetben”

– reagált az UIPM döntésére Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke a szervezet honlapján. „A nemzetközi szövetség törekvése az, hogy a kairói világbajnokságot leszámítva az összes fontos olimpiai kvalifikációs versenyt Európában tartsa, így a más kontinensekről érkező nemzetek öttusázói a versenyekkel, edzőtáborokkal együtt ezen a kontinensen tudják tölteni a kairói világbajnokságig hátralévő időszakot. Szakmai szempontból nagy lehetőség számunkra a budapesti világkupa és a világkupadöntő megrendezése is. A helyszínnel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy előrehaladott megbeszéléseket folytatunk Székesfehérvárral, amely komoly bázisa a magyar öttusasportnak, és felkészült egy ilyen rangos esemény lebonyolítására.”

A vk-fináléban az addig megszerzett pontok alapján a legjobb 36 férfi és női öttusázó vehet részt. A vk-sorozatban elért eredmények beleszámítanak az olimpiai kvalifikációs rangsorba, ami azért lényeges, mert a tokiói mezőnyt erről a ranglistáról töltik majd fel.

A magyarok közül eddig Demeter Bence és Kovács Sarolta rendelkezik olimpiai kvótával.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére