Szusza Ferenc forog a sírjában a ferencvárosi hatos után
2022.09.05. 18:40
Szégyen, kommentálta röviden a vasárnap esti meccsen történteket Nagy László, az Újpest egykori válogatott futballistája. Nem mintha igazából arra számított volna a meccs előtt, hogy a csapat legyőzi az ereje teljében lévő Ferencvárost.
„Álmomban sem gondoltam ilyen megaláztatásra.” – nyilatkozta honlapunknak a 25-szörös válogatott labdarúgó. – „Ha legalább lőttünk volna egy-két gólt, akkor talán nem fájna ennyire a vereség, de talán a Fradi második csapata is simán legyűrt volna minket, valljuk be őszintén, a zöld-fehérek egyetlen játékosa felér tizenegy újpestivel. Fogalmam sincs, hogyan és milyen elvek szerint dolgoznak a klubnál, de hogy valami nagyon nem stimmel, az a napnál is világosabb.”
A szakember szerint nincs jól nyomon követhető átigazolási stratégia, amúgy gondolomformán adják, veszik a játékosokat. Tavaly nagyon mélyről jöttek fel, de szerződtettek három-négy jó képességű futballistát, kialakítottak valamiféle gerincet a csapatnak és ez tényleg segített, az utolsó helyről a hatodikra tudott felkapaszkodni az Újpest.
„Annak idején Baróti Lajos mester mondogatta: végy egy-egy jó kapust, középhátvédet, irányítót és csatárt, s ezzel a problémák nagy részét meg is oldottad. De most nyoma sincs igazi futballistának a Megyeri úton. Nincs egy ember a klubnál, aki felelős az igazolásokért, aki ha kell, bátran megmondja a tulajdonosnak, hogy erre vagy arra a futballistára költeni kidobott pénz. Akkor már sokkal jobb lenne paksi mintára, fiatal magyarokat bedobni a mély vízbe. Ők legalább tudják, hogy a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül, »meg kell halni« egy ilyen derbin. A Fradi előrelátóan igazol, pontosan tudja, hogy egyik, másik futballistáját csábítgatják, ezért jó előre szétnéz a piacon, időben akar gondoskodni a távozók megfelelő minőségű pótlásáról. De Újpesten nincs építkezés, afféle túlélő üzemmódba kapcsoltak, de ez nem működik sokáig.”
Pénz nélkül persze nem lehet építkezni, a belga tulajdonos azonban nem akar mélyen a tárcájába nyúlni, de legalább éveken át életben tartotta és tartja a futballcsapatot. Visszaállította a régi címert, a gondok azonban csak tovább szaporodnak. A nagy dérrel-dúrral beharangozott tulajdonosváltásból pedig semmi sem lett.
„Mi, régi újpestiek vérző szívvel és tehetetlenül nézzük ezt a szenvedést, és reménykedünk, hátha egyszer jobb lesz.” – mondta keserűen Nagy László.
Nem csoda, hogy a vasárnap esti mérkőzés után a tehetetlen szurkolók a Megyeri úti pálya amúgy semmiben sem vétkes kerítésének megrongálásával próbáltak elégtételt venni a megalázó vereségért. Szegény Szusza Ferenc, az Újpest négyszeres bajnoka, a stadion névadója forog a sírjában, hogy a kései utódok így elherdálják a klub 1885 óta íródó történetének gazdag örökségét.