Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

12 százalékkal emelkedett az egy főre számított vásárlóerő

Sümeghi Lóránt

2019.10.30. 09:28

Hozzávetőleg 12 százalékkal emelkedett Magyarországon az egy főre számított vásárlóerő 2019-ben az előző évihez képest – írja szerdai számában a Népszava a GfK piackutató friss felmérése alapján.

Magyarországon az egy főre számított vásárlóerő 7416 euró (mintegy 2,4 millió forint), ami 2019-ben több lett, mint az európai átlag (14 739 euró) fele.

A listavezető, akárcsak tavaly, Liechtenstein lett 67 550 eurós (mintegy 22,3 millió forintos) értékkel, majd Svájc és Luxemburg következik, Magyarország a vizsgált 42 országból a 30. A térségbeli országok közül Csehország hét, Lengyelország egy hellyel előzi meg Magyarországot, „bezzeg-Románia” két hellyel van mögötte.

Magyarország 19 megyéje és a főváros közül ötben magasabb az egy főre jutó vásárlóerő, mint az országos átlag. Ezek a megyék mind Budapest környékén, illetve az osztrák határ közelében találhatók. A sereghajtó Szabolcs-Szatmár-Bereg, az ott élőknek fejenként 5816 euróból (mintegy 1,9 millió forintból), azaz az országos átlag 78 százalékából – és az európai átlag 40 százalékánál is kevesebből – kell kijönniük. Budapest lakosainak fejenként elkölthető jövedelme 9230 euró (mintegy 3 millió forint), ami az országos átlagnál közel 25 százalékkal nagyobb, de az európainál 37 százalékkal kevesebb.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére