Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

150 új munkahely: tatai gépekkel hűtik a dubaji fedett sípályát a sivatagban

888.hu

2020.09.16. 12:58

Felavatták a Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. 65 ezer négyzetméteres, digitalizált megoldásokkal ellátott új logisztikai központját szerdán, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a fejlesztéshez a magyar kormány 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.

A Güntner csoport összesen 7,7 milliárd forintos fejlesztést valósított meg.

Szijjártó Péter kiemelte, a tatai üzemben 150 új munkahely jött létre a vállalatcsoport európai logisztikai központjának létrehozásával és egy 1200 négyzetméteres kapacitásbővítő beruházással.

A miniszter szólt arról, hogy a rendszerváltás után a Güntner az első német befektetők egyikeként 2 ezer négyzetméteren indította el termelését és 30 év elteltével 40 ezer négyzetméteren készítenek világszínvonalú berendezéseket.

A vállalattal 2019-ben kötött stratégiai megállapodást a kormány.
Szabó János, a Coolbridge Kft. nevet viselő logisztikai központ ügyvezető igazgatója elmondta, a Güntner logisztikai feladatait végzik el, integráló szerepet töltenek be az európai és tengerentúli vállalatcsoport gyárainak alapanyag-ellátásában és vevőinek kiszolgálásában.
A német tulajdonú Güntner hűtés- és klímatechnikával kapcsolatos ipari felhasználású elpárologtatókat, léghűtőket, kondenzátorokat, továbbá különleges megoldásokat kívánó termékeket gyárt világszerte.
A Coolbridge Kft.

területe 65 ezer négyzetméter, melyen egy 6500 négyzetméteres magasraktár, 42 ezer négyzetméternyi egyéb tároló rendszer, valamint egy irodaépület található.

Az új beruházással létrehozott áruelosztó központ 2019 december elsején kezdte meg üzemszerű működését 70 alkalmazottal. Naponta átlagosan 60 kamion fordul meg a telephelyen, ami 300-400 raklap készáru rakodását és szállítását jelenti 5 kontinens több mint 60 országába, több mint 2500 címre.
Schwarczenberger Tamás, a Güntner-Tata Kft. ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint a társaságnál 1990-ben mindössze 31 dolgozóval indult el a hőcserélők gyártása. Az elmúlt 30 évben a tatai üzem a cégcsoport legnagyobb gyártóüzemévé vált, 1300 embert foglalkoztat és 2019-ben 60,5 milliárd forint árbevételt ért el.

A Güntner-Tata mérnökei fejlesztik a teljes cégcsoport számára az új gyártástechnológiákat, valamint segítenek Indonéziában, Mexikóban és Romániában a Güntner üzemek munkatársainak oktatásában, a legjobb gyártási folyamatok kialakításában.

Termékeik több mint 95 százalékát exportálják, az itt gyártott hőcserélőkkel hűtik

a londoni Royal Albert Hall-t, a dubaji fedett sípályát, több Forma 1-es csapat szélcsatornáját, de a kínai Alibaba szerverhűtéséről a Güntner-Tata termékei gondoskodnak.

Magyarországon kiemelt partnereik a mohácsi Pick vágóhíd, a Zeneakadémia és az Országgyűlési Hivatal.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére