Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A szocik pártelnöke is beszólt Kunhalminak

Sümeghi Lóránt

2017.01.03. 12:28

Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint Kunhalminak nem kellett volna kiállnia az újságírók elé ilyen állapotban.

Mint ismert, Kunhalmi korábban azzal próbált takarózni, hogy az általa nevetségesnek titulált kormánypropaganda miatt fogta el a nevetőgörcs. Csakhogy állítása több szempontból is nélkülözi az igazság legkisebb szeletét is. Egyrészt azért, mert a felvételek tanulságai alapján már jócskán az újságírói kérdések előtt látszólag módosult tudatállapotban állt a kamerák elé. Másrészt pedig még a helyszínen is önmagát cáfolta, amikor elismerte, hogy

az előszilveszteri buli hatása alatt állt."

Ennek fényében nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP pártelnöke Kunhalmi Ágnes december 30-ai sajtótájékoztatójával kapcsolatban, hogy párttársának nem kellett volna kiállnia újságírók elé, ha úgy érezte, hogy ezt nem tudja megtenni. Ugyanakkor hozzátette, hogy

ez nem pártügy, hanem ez az ő személyes dolga, végig kell gondolnia, hogy szabad-e a sajtó elé ilyen hangulatban kiállni."

Kunhalmi Ágnesről egyébként nem először derül ki, hogy nem mond igazat. 2014-ben egy blogbejegyzés hívta fel a figyelmet arra, hogy a képviselőnő valótlanul állítja – köztük az MSZP honlapján is – hogy két diplomája is van. Az írás szerzője szerint Kunhalmi Ágnesnek azért nem lehetett akkor még diplomája, mert nem nyelvvizsgázott – emlékeztet a hirado.hu. Az MSZP-s politikus akkor úgy reagált, hogy “az egyetemet államvizsgával lezárta”. Később aztán mégis helyesbítették a végzettségét a párt honlapján is – ott még most, 2017. januárjában is az áll az egyetemi tanulmányainál, hogy abszolutóriummal lezárva, nyelvvizsga előtt áll, pedig a képviselő már tavaly februárban azt nyilatkozta, hogy időközben megszerezte a nyelvvizsgát.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére