Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Azt kéne elérni, hogy a magyarokról az igazat mondják

Forisek Ádám

2018.10.25. 08:51

Az agykutató, akadémikus, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának elnöke interjúban beszélt a magyar politika, a magyar élet és Nyugat-Európa viszonyáról.

Azt szeretnénk elérni, hogy a magyarokról az igazat és a magyaroknak is az igazat mondják"

– nyilatkozta Vizi E. Szilveszter interjújában, amelyet a Magyar Idők közölt csütörtöki számában.

Az interjúban az agykutató beszámolt arról, hogy a Magyarország Barátai Alapítvány néhány nappal ezelőtt külföldi újságíróknak mutatta be az országot. Mint mondta, ennek célja az volt, hogy a vezető nyugati lapok véleményformálói jobban megértsék a magyar politikát, saját szemmel tapasztalják meg, milyen az élet Magyarországon.

Általában a főszerkesztőkre bíztuk, hogy kit delegálnak. A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) publicistája, Stephan Löwenstein gyakran közölt Magyarországról, elsősorban Orbán Viktorról kemény kritikát. Õ is eljött – mondta Vizi E. Szilveszter.

Hangsúlyozta, hogy nem "mikrofonállványokat" hívtak, hanem érdeklődő, kérdező, akár bíráló szakembereket, akik bármit megkérdezhettek az előadóktól. Bátor vállalkozás volt, mert vannak olyan emberek, akiket a tények sem tántorítanak el berögzült tévhiteiktől – mondta.

Mint mondta, reméli, hogy a Magyarországról felrajzolt hamis kép változik. A Terror Háza meglátogatása is komoly érzelmi hatással volt a vendégeikre. Egyesek fasizmussal vádolják ezt az országot, náci magatartást emlegetnek, antiszemitizmusról szólnak velünk kapcsolatban. Tavaly Darvas István rabbi, Deák Gábor, a Lauder Javne iskola kuratóriumának tagja és Jusztin Ádám, a 2019-ben esedékes Maccabi Játékok egyik szervezője mondta el ezzel kapcsolatos gondolatait.

Több újságíró megdöbbent, hogy ebben az országban szabadon lehet járni, hogy Budapest utcáin rengeteg a turista, hogy nem áll minden utcasarkon golyóálló mellényben, géppisztollyal felszerelt kommandós – ellentétben néhány nyugat-európai nagyvárossal.

Közölte: a meghívottak miniszterekkel, államtitkárokkal találkozhattak, akik őszintén beszéltek a hazai sikerekről és a problémákról, a Sargentini-jelentésről, aminek kapcsán eljárás indul Magyarország ellen.

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Atlanti Tanács elnökeként mi a véleménye azokról a feltételezésekről, hogy Magyarország ki akar lépni a NATO-ból és az Európai Unióból, Vizi E. Szilveszter úgy válaszolt: azt gondolom, hogy a magyar nép nem tervez ilyet.

A NATO-csatlakozásunkat mintegy 85 százalékos aránnyal támogatták az emberek. Ön szerint melyik kormány merne ezzel szembemenni? Ugyanez áll az uniós tagságunkra. Botorságot beszél, aki ilyen híreket terjeszt"

– fogalmazott. 

A teljes interjút ITT lehet elolvasni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére