Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

DK: Megint jönnek, fenyegetnek

Horváth K. József

2020.02.19. 17:40

A megrögzött konfliktusélező Demokratikus Koalíciót, személy szerint most éppen Varju Lászlót vágta képen a valóság, mint egykor Kunhalmi Ágnest a tévészékház ajtaja.

Az Országos Sajtószolgálat által kiadott közleményükben a következőket írják: „A Főváros és a kormány úgy egyezett meg, hogy Főváros többek között azzal a feltétellel támogatja az atlétikai stadion megépítését és a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését, ha a kormány az elkövetkező 5 évben 50 milliárd forinttal támogatja a budapesti háziorvosi praxisok és szakrendelők fejlesztését. (…) Ha nem lesz pénz budapesti egészségügyre, nem lesz atlétikai VB sem. Tenni fogunk róla.”

Az, hogy a DK-s helyesírási szótár szerint a fővárost nagy F-fel írják, a kormányt meg kis k-val, az ő – fogalmazzunk finoman – tudatlanságukra, egyben kicsinyességükre vall, elvégre a magyar helyesírás szabályai szerint mindkét helyen kis kezdőbetűt kell használni, hiszen egyik esetben sem a pontos tulajdonnévről van szó.

De a lényeg. Fenyegető közleményét akkor hozta nyilvánosságra Varju Jászló, amikor a megállapodás már rég megszületett a felek között és a nyomdagépek javában zümmögtek, készítve a Magyar Közlöny aktuális számát.

Ebben az olvasható, tényszerűsége okán az ATV.hu is kénytelen volt róla beszámolni, hogy

a kormány már elutalta az első, egészségügyi fejlesztésre szánt 10,4 milliárdot Budapestnek.

Eszerint 8,4 milliárdot kapnak a kerületek, és 2 milliárdot Budapest, hogy „Budapest főpolgármestere vállalásának megfelelően, a képalkotó diagnosztikai várólisták megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket” tehessen, azaz CT- és MR-gépeket vásárolhasson. A kormány és a főváros tehát korábban fillérre megállapodott, s a teljesítés meg is történt.

Ennyi a lényeg. Meg annyi, hogy érdemes lenne a különös ellenzéki együttműködés tagjainak beszélni egymással. Például Karácsonynak helyetteseivel vagy éppenséggel Gyurcsánnyal, mert akkor talán elkerülhető a székházajtó csapódása.

Emlékeznek, hogy jellemezte őket Orbán Viktor az évértékelőn. Így: „Már próbálgatják a közös szerelést is. Az eredmény még felemás, egészen avantgárd kombinációkat láthatunk. Alul kisnyilas gatya, fölül vörös mellény, rajta szivárványszínű kitűző.”

Csoda-e, ha olykor hibádzik a kommunikáció közöttük?

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére