Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Drogosokat és zsebeseket fogtak a bulinegyedben a rendőrök

888.hu

2019.09.22. 17:22

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapesten, az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve a környékükön – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a pénteken éjjel tartott akció során a rendőrök a főváros frekventált területeit és három szórakozóhelyet ellenőriztek, összesen 156 embert igazoltattak. Tizenegy embert állítottak elő, közöttük hármat kábítószer birtoklása miatt, két-két embert garázdaság és zseblopás miatt, egy ellen pedig körözés volt érvényben. Összesen 280 járművezetővel szemben alkalmaztak alkoholszondát, egy esetben sem volt pozitív eredmény.

A rendőrök a társszervekkel együtt összesen 36 taxist ellenőriztek, itt egy esetben szabálysértési feljelentéssel éltek, mert a taxinak használt autót korábban már kivonták a forgalomból. A társhatóságok további 12 esetben egyéb eljárást kezdeményeztek.

A BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Közlekedési Központ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Katasztrófavédelem, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a polgárőrség munkatársaival közösen tartották a komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést. Az akció a turisták által sűrűn látogatott terézvárosi, erzsébetvárosi és belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve ezek közvetlen környezetére koncentrálódott.

A közleményben kiemelték: a BRFK a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban folytatja az ellenőrzéseket Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken, illetve azok környezetében.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére