Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egy év alatt 18 tüdõátültetést hajtottak végre

Bokor Gábor

2016.12.15. 13:58

Egy éve végeznek el Magyarországon ilyesfajta transzplantációt.

Míg korábban a betegeknek Bécsbe kellett utaznia a tüdőátültetés miatt, mára már eljutottunk oda, hogy ezt itthon is el tudják végezni. Éppen egy éve végezték el az első műtétet, eddig összesen 18 páciens életét mentették meg.

A kormány első lépésként 900 millió forint támogatást biztosított minderre. Az egyéves évfordulón azonban további fejlesztésekről is döntöttek. Rogán Antal elmondta, hogy a kormány azt szeretné, hogy a sikerből ne csak a magyar, hanem a Kárpát-medencében élő betegek is részesülhessenek. Pénzt biztosítanak ahhoz is, hogy Budapest regionális központtá váljon, hiszen a feltételek adottak.

Közel félmilliárd forint jut arra, hogy a szerv szállításához szükséges légi és/vagy szárazföldi kapacitást biztosítsák – írja a Ripost.

Ma már egy nap alatt két átültetést is el tudtunk végezni"

– mondta dr. Rényi-Vámos Ferenc osztályvezető főorvos.

A rezidenseknek is világszínvonalú képzést tudunk adni. Az elmúlt egy évben eljutottunk oda, hogy a világ számontart bennünket, és szakmailag egyértelműen az élenjáró országok közé kerültünk. A fejlesztéseknek köszönhetően ma már olyan körülmények vannak Budapesten, mint Bécsben"

– fogalmazott dr. Elek Jenő, az Országos Onkológiai Intézet Aneszteziológiai és Központi Intenzív Terápiás Osztályának vezetője.

Kéki Zoltán, az egyik korábbi beteg elmondta, hogy a hazai műtéteknek köszönhetően már nincs oxigénpalackhoz kötve, mint korábban.

Rényi-Vámos Ferenc és csapata hajtotta végre az első tüdőátültetést Magyarországon.

Az Országos Onkológiai Intézet orvosával januárban a sikerről, az irigységről, a családról és természetesen a magyar egészségügyről beszélgettünk.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére