Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ez az, amirõl a ballib média sosem fog beszámolni

Horváth József György

2016.12.10. 17:58

2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben.

2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben"

- mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az államtitkár közölte, jelentős béremelés indult az egészségügyben, amely mind az orvosoknál, mind a szakdolgozóknál folytatódni fog a következő években is. Emlékeztetett arra is, hogy a béremelés az orvosoknál idén szeptembertől 107 ezer, jövőre pedig 100 ezer forint lesz.

A szakdolgozóknál az idei emelkedés átlagosan 26,5 százalék, jövő novembertől 12 százalék, az utána következő két évben pedig 8-8 százalék lesz"

- részletezte.

A többéves bérfejlesztési program azért indult, mert a kormány szeretné megbecsülni az egészségügyben dolgozók munkáját - mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy ez olyan mértékű emelés, amely a mindennapokban is érezhető. Rétvári Bence kiemelte, hogy az alapbérek emelkedésével szintén nőnek az úgynevezett mozgóbérelemek (ügyeleti és készenléti díj, műszakpótlék) is.

A jövő évi béremelésre 82,5 milliárd forint a költségvetési forrás"

- mondta.

Közölte, a 2012-2013-as béremeléssel együtt a szakdolgozók fizetése öt év alatt megduplázódik.

A kórházkonszolidációra térve az Emmi parlamenti államtitkára elmondta, idén 70 milliárd forint jut az intézmények zavartalan működésének biztosítására. Ebből 45 milliárd forintot a lejárt szállítói tartozások kiegyenlítésére fordíthatnak a kórházak, 15 milliárdot pedig különböző hatékonyságnövelő intézkedések végrehajtására költhetnek pályázat útján. Ezeken felül további 10 milliárd forint az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző kasszájába kerül, amelyből például a járóbeteg-ellátás, az onkológiai ellátás fejleszthető, vagy nagyobb értékű gyógyszereket lehet beszerezni.

Az előző években 225 milliárd forintot fordítottak kórházkonszolidációra.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére