Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

KGBéla kilép a Jobbikból

Pörge Béla

2017.12.06. 13:13

Közleménye szerint nagyon örül annak, hogy az ügyészség vádat emelt ellene.

A politikus az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatában úgy fogalmazott: nagy örömmel értesült arról, hogy három és fél éves "kálváriája" után vádat emel vele szemben az ügyészség, mert így végre lehetősége nyílik a bíróság előtt bizonyítékokkal cáfolni az ellene felhozott vádakat, gyanúsítgatásokat.

Kijelentem most is, hogy sohasem kémkedtem idegen hatalomnak az Európa Unió intézményei ellen és költségvetési csalást sem követtem el"

— hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy bízik a független magyar bíróságban, és arra készül, hogy érdemben cáfolja az összes vádat, amire végre érdemi lehetősége nyílik.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán közölte, hogy az ügyészség vádat emelt Kovács Bélával szemben állam elleni és költségvetést károsító, továbbá közbizalom elleni bűncselekmény miatt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére