Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Koránkelõs hazai sajtószemle

Bertha László

2016.04.19. 08:18

Bevándorlás, Simicska, offshore-botrány, Kucsera meg a kokain. Errõl írnak õk.
A Magyar Idők

címlapján a parlamenti képviselők benzinszámláiról olvashatsz. Ebből kiderül, hogy a fideszes Lázár János számlája még az MSZP-s top tízbe sem férne be. Az abszolút rekordernek a szoci Hiller István számít a maga 400 ezer kilométerével, amit egy év alatt furikázott el még 2009-ben. Ez Hiller esetében azt jelenti, hogy a politikus nem egészen kétnaponta körbeautózta Magyarországot. A lap tovább gördíti a Political Capital botrányát is, amelyből rengeteg hiányos teljesítés, határidő-túllépés és politikai jellegű elemek sejlenek fel.

A Magyar Hírlap

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert idézi, mely szerint kiábrándító az uniós intézmények válságkezelése a migránskérdésben. Szijjártó elmondta, hogy az új rendszer nem épülhet arra, hogy a régit nem tartják be. Brüsszel továbbra is arra koncentrál, hogy miként hozzanak még több embert Európába, miközben a bevándorlás következményei egyértelműek. A Magyar Hírlap beszámol Orbán Viktor németországi útjáról is. A magyar miniszterelnök ma találkozik Helmut Kohllal, az egykori német kancellárral. A lap ír Pukli Istvánék legújabb akciójáról, a Tanítanék Mozgalom már mások helyett is „kockás köröket” szervezni, hiába nincsen hozzá elég szimpatizáns.

A Magyar Nemzet

címlapján a hazai egészségügy állapotával foglalkozik. Simicskáék arról írnak, hogy százezrek kerülnek veszélybe a hazai orvoshiány miatt. Persze nemcsak ettől kell félniük a megmaradt olvasóknak, hanem attól is, hogy kétezer postafiók lehet veszélyben. Aztán van itt még cikk a Kúria főbírájáról, akit felelősségre vonnának, meg egy jó hír is, hogy ne menjen el az életkedved már kora reggel: sikergyanús filmadaptáció készül Kondor Vilmos regényéből.

A Népszabadság

keddi számából megtudhatjuk, hogy nemcsak a baloldal, de a metró is rohad. A főváros által készített belső ütemterv szerint az idén már nem kezdődik el az M3-as metró alagútjának felújítása. Abban azért mindenki biztos lehet, hogy nem kell annyit várniuk a budapestieknek a felújításra, mint a Demszky-érában a 4-es metróra. A Népszabadság az offshore-botrány kapcsán arról ír, hogy titkok sokasága kerülhet a NAV-hoz, ugyanis a Sychelle-szigetek aláírt egy nemzetközi egyezményt, melynek köszönhetően a bankok adatgyűjtést végezhetnek.

A Népszava

A Századvég kommunikációs trükkök bevetéséről ír, amit a kormánynak szorgalmazott az egészségügy területén. Láthatóan komoly bajban van a balliberális oldal, míg korábban az volt a mantra, hogy az elemzőcég munka nélkül kapott megrendeléseket, most már az a baj, hogy tanácsokat adott, vagy sok esetben bírálta a kormány döntéseit. Nehéz az élet.  A Népszava a Magyar Nemzethez hasonlóan az egészségügy kérdéseit taglalja még hosszasan, valamint a kormányt bírálja az oktatásért.

A Blikk

nélkül senkinek sem lehet teljes a napja. Megtudhatjuk például, hogy Kucsera havi 2 milliót kaszál a kokainbalhé óta, illetve azt is, hogy magyar szerelmét keresi a német nő – ha magadra ismertél, kérjük jelentkezz! Hogy egy kicsit komolyabb vizekre evezzünk: a lap szerint baloldali milliárdos kapta a legtöbb pénzt a földjei után. Leisztinger Tamás cégei összesen 4,8 milliárd forintnyi agrártámogatást zsebelt be, Lajosnak viszont kétmilliárddal kevesebb jutott tavaly – érthető a frusztráció.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére