Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kövér: holnap szavazatainkkal segíthetünk, hogy Európa ne veszítse el önmagát

Tóth Dalma

2019.05.25. 19:00

Máté evangéliuma nemcsak arra figyelmeztet, hogy minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, hanem a hitet is élteti mindannyiunkban, hogy a lélekben önmagára találó nép lélekszámban is gyarapodásnak indul – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Taksonyban, az új református templom és közösségi ház felszentelésén.
Ezen bizodalmunkat erősíti az új templom, amelynek felépítését támogatta a keresztény értékrendjét nem feladó magyar kormány és támogatta az Európai Unió is, amelyet holnap szavazatainkkal megsegíthetünk, hogy ne veszítse el önmagát, hogy visszataláljon gyökereihez

– tette hozzá Kövér László.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a történelem tanulsága szerint a magyar nemzet életében fontos a keresztyén hit.

Azt is mondhatnánk: nem hisszük, hogy lesz olyan-amilyen Európa, ha nincs benne keresztény és keresztyén életerő

– fogalmazott.

Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy amíg Európa nyugati felén egymás után kapnak lángra a templomok, vagy világi célokra és más vallások szolgálatába adják át őket, addig Taksonyban templomot épített egy olyan közösség, mely Isten közelségében, hitből és hit által akar élni.

Fotó: MTI

A templom felszentelése alkalmából Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, melyben elmondta a taksonyi reformátusok háromszáz évet vártak arra, hogy önálló templomuk és hozzá kapcsolódva beiktatott lelkészük legyen. A templom lelkipásztorává Stefán Attilát iktatta be Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese.

A taksonyi református gyülekezet Békesség Háza nevet viselő temploma és közösségi háza 322 millió forintból épült fel, melyet közösségi adományokból, egyházmegyei, önkormányzati és 292 millió forintos állami támogatásból fedeztek. A közösségi ház földszinttel és tetőtérrel rendelkezik, a templomtérhez karzat és torony kapcsolódik. A két épületrész együttes területe 438 négyzetméter, itt egy időben tarthatnak gyermekfoglalkozásokat és istentiszteletet, valamint szeretetvendégséget és a gyülekezet vendégeinek éjszakai szállást is tudnak biztosítani. A templomnak helyet adó telket egy taksonyi család adományozta és a beruházás kezdetén a közösség egy másik tagja tízezer eurót ajánlott fel a templomépítésre. Szintén adományokból telepítettek napelemes rendszert és hangosítást, valamint a gyülekezet felajánlásaiból vásárolták a belső berendezést.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére