Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kövér: Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra

Bokor Gábor

2018.09.22. 13:45

Az Országgyûlés elnöke szombaton Zalaegerszegen, a megyei önkormányzat díszközgyûlésén mondott beszédet, melyben elmondta, hogy nem szabad hagyni azt, hogy a magyar társadalom erkölcsi többségét felmorzsolják és politikai kisebbségbe szorítsák.

Egyre több jel utal arra, hogy az előttünk álló időkben van valami nagyon hiánypótló, amit mi, magyarok és közép-európai sorstársaink adhatunk az európai kultúrának és politikának"

– mondta Kövér László. Fontosnak tartja, hogy miként őrizhető meg a társadalomban az értékalapú erkölcsi többség, és arra alapozva miként biztosítható a demokratikus politikai többség is.

Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra"

– jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

Kövér László ünnepi beszédében Németh László 75 évvel korábban papírra vetett sorait idézve arra figyelmeztetett, hogy gondolatai rávilágítanak egy olyan európai folyamat mélységeire, amely a magyarokra is hat. Arra a folyamatra, amely az európai keresztény kultúra és az európai nemzeti államok felszámolását célozza.

Ez a történelmi folyamat a 20. század elején valóságos fegyverek dörgésével vette kezdetét, és a 21. században, azaz napjainkban, a tömegmanipuláció korábban soha nem tapasztalt hatékonyságú arzenáljának dübörgése mellett bontakozik ki"

– fogalmazott Kövér, aki tudatosan kitervelt és módszeresen végrehajtani kívánt törekvésnek nevezte azt a célt, hogy "Európa szellemi és anyagi, természeti és gazdasági erőforrásainak ne az európai emberek, nemzetek és országok, hanem Európán, illetve a demokratikus döntéshozatali és ellenőrzési rendszerek hatókörén kívüli érdekkörök legyenek haszonélvezői".

Az egyének értéktudatának meggyengítésével és felszámolásával meggyengül, majd megszűnik az egyéni érdekfelismerő és érdekvédő képesség is – jelentette ki.

Az Országgyűlés első embere leszögezte, hogy az európai társadalmakon belül napjainkban minden olyan hagyományos közösségképző értéket, mint a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti önazonosság értékeit, valamint ezen értékek védelmére hivatott intézményeket, mint a család, az iskola, a keresztény egyházak és a nemzeti államok igyekeznek szétzilálni.

Ennek célja, hogy a parlamentáris demokrácia keretei között ezen értékek és intézmények a társadalmakon belül ne hozhassanak létre olyan erkölcsi többséget, amely politikai többséget is szerezhet az országok, illetve az Európai Unió irányításában"

– közölte, majd hozzátette, hogy a minap egyértelmű bizonyítékát láthattuk annak, hogy az európai erkölcsi többség politikai kisebbségben van az Európai Parlamentben.

Az európai embereket eláruló politikusok eljárási csalással létrehozott kétharmados többséggel megbélyegezték Magyarországot azért, mert nem akarjuk megnyitni határainkat a törvénytelen bevándoroltatás előtt, mert védeni akarjuk hazánkat és Európát egyaránt.

Kövér szerint Európa jövője azon múlik, hogy az európai társadalmakon belül fennmaradnak-e a keresztény értékrendben és életmódban gyökerező erkölcsi többség közösségei, és ezen közösségek képesek lesznek-e ismét politikai többséget szerezni országaik irányításában, s ezáltal Európa visszahódításában.

Kövér László leszögezte, hogy Magyarországon 2010-ben a magyar emberek azonos értékrendet valló erkölcsi többsége politikai többséget szerzett, és újabb két parlamenti választáson, demokratikus módon fenntartotta ezt, megerősítve cselekvőképességét. Így történt ez Budapesten és Zalaegerszegen is, és így fog ez történni még sokáig, ha a magyar erkölcsi többség töretlen marad és a parlamentáris demokrácia szabályai sértetlenek maradnak.

 

Az eseményen a zalai közgyűlés Zala megye díszpolgára kitüntető címet adományozott Márfi Gyula veszprémi érseknek, több évtizedes példaértékű, a keresztény és a nemzeti értékek iránt elkötelezett, értékteremtő főpásztori és közéleti tevékenysége elismeréseként. A kitüntetést Kövér László és Pál Attila közösen adta az érseknek.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére